Szintet lép az AMD VGA-khoz kínált promóciója

Az AMD ismét kiterjeszti a Never Settle Reloaded promóciót, mely nemrég egészült ki a Far Cry 3 Blood Dragon című játékkal, ám ismét szintlépés történik. Ezúttal új játékra nem érdemes számítani, de viszonylag sok visszajelzés érkezett, hogy az eredeti kezdeményezéssel a vásárlók arra kényszerültek, hogy válasszanak a Crysis 3 és a Tomb Raider között. Ennek most vége, így a Radeon HD 7900-as sorozatú, illetve a Radeon HD 7870-es VGA-k esetében a Bioshock Infinite, valamint a Far Cry 3 Blood Dragon mellé jár a Crysis 3 és a Tomb Raider is, vagyis összesen négy játék vesz részt a promócióban.


[+]

A nemrég megjelent Radeon HD 7790 is kap egy kiegészítést, ugyanis ehhez a modellhez eddig csak a Bioshock Infinite és a Far Cry 3 Blood Dragon járt, de most már a Tomb Raider is része a csomagnak.

Mivel a VGA-k esetében az eredeti Never Settle Reloaded promóció hazánkban is elérhető, így a friss kiegészítéssel nincs szükség megvárni, amíg a kereskedők egyeztetnek az AMD-vel a kezdeményezésről. Ennek megfelelően a kijelölt partnerek által biztosított Never Settle Reloaded kuponnal a mai naptól vásárolt termékekhez már az új játékok kódjai is járnak. Sajnos a frissített promóció a Far Cry 3 Blood Dragonnel ellentétben visszamenőlegesen nem érvényes, így csak az új vásárlásokra vonatkozik.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés