Szavazás: változások a videokártyás tesztcsokrunkban!

Frissen megjelent utolsó videokártya-tesztünk – mely egyébként a 3 GB fedélzeti memóriával ellátott NVIDIA GeForce GTX 1060-as teljesítményére fókuszált – lezár egy szakaszt a PROHARDVER! életében. A játékok az utóbbi időben viszonylag állandók voltak, egy-két kisebb frissítést leszámítva, azonban meglehetősen időszerűvé vált a paletta ismételt módosítása. Ezúttal viszont a kiválasztási folyamatba becsempészünk egy csipet interaktivitást is.

A jelenlegi fejlesztési irányvonal egyértelműen az explicit API-k használatára mutat, ezen belül is főképp a DirectX 12 felé. Ennek fényében mi főként a fenti technológiákat felvonultató játékokat preferáljuk, így az egyik változás a Deus Ex: Mankind Divided bevezetése lenne valamelyik DirectX 11 API-s cím helyére. A Far Cry Primal és a Tom Clancy's The Division relatíve újak, azokat biztosan nem cseréljük még le, a Sniper Elite 3 pedig igen jó optimalizáltsága miatt kívánkozik továbbra is a csokorba, illetve azt sem árt megjegyezni, hogy ez az egyetlen indie kategóriába tartozó játék a többiek közt, azaz benne látható, hogyan miképp képes egy fejlesztőstúdió pénzes kiadó nélkül boldogulni.

A Dirt Rally, a Middle-earth: Shadow of Mordor, valamint a Thief minden előnye ellenére előbb-utóbb cserélendő. A GTA V egy nehéz döntés, mert mind a mai napig roppant mód népszerű, ellenben sokszor produkál hektikus benchmark eredményeket. A fenti négyes közül kieső cím kiválasztását az olvasókra bíznánk.

A DirectX 12-es címeinket is átvariáljuk valamelyest, innen az Ashes of the Singularity-t szeretnénk száműzni, aminek a skálázódásával nem vagyunk elégedettek, annak ellenére, hogy az utóbbi időben már sokkal kiegyensúlyozottabb eredményeket mutatott a gyártók közt a gyakran érkező kisebb-nagyobb patch-eknek köszönhetően. Hiába volt ez az első képviselője az API-nak, az nekünk nagyon nem tetszik, hogy egy adott grafikus kártya FullHD-ben és 4K UHD-ban alig eltérő eredményeket ad, míg más játékoknál a differencia a kétszerest is meghaladja. Persze egyes DirectX 12-es tesztekhez biztosan fogjuk még használni, ugyanis a heterogén multiadapter funkciót napjainkig nem túl sok ilyen címben implementálták.

Fentebb már esett szó a Tom Clancy's The Division maradásáról, azonban a jövőben ez is a DirectX 12-es játékokat fogja képviselni, hiszen nem is olyan régen megkapta egy nagy update formájában a fenti módot.

A kapcsolódó fórumtémában egyéb újabb játékokra vonatkozó javaslatot is szívesen fogadunk, figyelembe veszünk, de azok esetében már fenntartjuk a saját döntést. Preferált a saját beépített teljesítményteszttel rendelkező játék, illetve az, ahol visszajátszás elérhető. Azokat sem vetjük meg, amelyek tartalmaznak olyan, mindig teljesen azonosan lefutó jelenetet, amit a FRAPS vagy OCAT programokkal, esetleg a beépített tesztmóddal mérhetünk. Kerülnénk ellenben a "manuálisan", a tesztelő közreműködésével bejárandó szakaszokat, hiszen így nehéz biztosítani az azonos futást. Azt ugyanis mindenképp szeretnénk elkerülni, hogy a tesztelő az AMD vagy az NVIDIA kártyával rövidebb ívben fordult, tudat alatt előnyt biztosítva valamelyiknek.

Mivel a közeljövőben több új cím is megjelenik, így akár nagyobb változások is elképzelhetők, magunk is a lehetőségek felmérését végezzük, hogy a következő VGA teszt már a fentiek figyelembevételével készülhessen el. Várjuk tehát a visszajelzéseket és persze a szavazatokat mindenkitől!

Azóta történt

  • A PROHARDVER! tesztelőt keres!

    Keressük azt a lelkes és felkészült fiatalos munkavállalót, aki szívesen csatlakozna csapatunkhoz, és aki egy legjobb steppingű procihoz hasonlóan bírja a terhelést.

Előzmények

Hirdetés