Továbbra is hengerel a PlayStation VR

Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a hozzá tervezett tartalom is szépen fogy.

A normál VR headsetek piaca továbbra sem pezseg, de valahogy ez a PlayStation VR-en nem látszik. Ez az egyetlen önállóan nem üzemképes headset, aminek az eladási adatai kellemesek, és ez azt is jelenti, hogy a főbb konkurensektől nagyon elhúzott. Persze így volt ez már a múlt év novemberében, amikor egymaga hozta a teljes piac majdnem felét, és jelentősen máig nem változott a felállás, annak ellenére sem, hogy a PC-khez egyre olcsóbb megoldások érkeznek.

Hirdetés

A Sony számára azonban ez nem fontos, ugyanis korábban már elérték a kétmilliós eladást, és most bejelentették, hogy már hárommillió PlayStation VR nyújt szórakozást a felhasználók otthonaiban.

A japán vállalat számára ennél fontosabb, hogy már 340 játékot, illetve úgynevezett VR élményt tudnak kínálni a platformjukhoz, ezekből az érintett felhasználók már 21,9 millió tartalmat vásároltak.

A 340 játék és VR élmény egyébként azt is jelenti, hogy az egyik, idei évre kitűzött célt már el is érték, hiszen az év végéig 280 címet szerettek volna biztosítani a PlayStation VR-hez. Ugyanakkor a rendszer rendkívül jó ütemben terjed, így a fejlesztőket már nem igazán kell győzködni a támogatásáról, gyakorlatilag jönnek maguktól.

A hardvereladás szempontjából még egymillió PlayStation VR-t akar eljuttatni az otthonokba a Sony az év végéig, ami valószínűleg sikerülni is fog, hiszen az ünnepi szezonban jellemzően fellendül a kereslet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés