Hirdetés

Elárulta az új PlayStation nevét a Sony

A konzol a következő év ünnepi szezonjára fut be.

A Sony még tavasszal beszélt először az új generációs PlayStation konzolról, amelyről már kiderült annyi, hogy ismét az AMD szállítja bele a hardvert. Ezen belül is nyolc darab processzormaggal dolgozik a gép, de a grafikus vezérlő esetében a multiprocesszorok száma ismeretlen. Annyit viszont biztosnak tűnik, hogy az AMD a Zen és az RDNA architektúrákból speciális, Sony igényeire szabott verziót készített, amiről nem tudni sokat, de jó eséllyel az volt a fő szempont a módosított hardver tervezésénél, hogy a PlayStation 4-es játékok futtathatósága, vagyis a visszafelé kompatibilis megoldott legyen. Ehhez figyelembe kellett venni az alapul szolgáló utasításarchitektúrákat, valamint a gyorsítótárak dizájnját, így pedig könnyebb lesz a Sony számára egy olyan emulátort írni, ami jó teljesítményt ad, hiszen a kritikus operációk támogatása hardveres szintű maradhat. Mindezek mellett a cég még elárulta, hogy a sugárkövetésre is figyelni fognak.

Hirdetés

A fő fejlesztésnek viszont a Sony mindig is az extrém gyors SSD-t emelte ki, amely valószínűleg PCI Express 4.0-s interfészen kapcsolódik a géphez, ebből nyerve a tempóját, és erre tényleg lehet építeni a nagyobb játékterek töltőképernyő nélküli megjelenítése szempontjából.

A fentieket leszámítva az új PlayStation meglehetősen nagy titok övezte, a nevét sem árulták el a japánok, de most megtört a jég, ugyanis kiderült, hogy a gépet – hatalmas meglepetésre – PlayStation 5-nek hívja majd a Sony, a kereskedelmi elérhetőséget pedig a következő év ünnepi szezonjára tervezik.

A további adatok tekintetében a gyártó elárulta, hogy új gamepad is jön a rendszerhez, amelynek az egyik fő újítása a haptikus visszajelzés bevezetése. Ez új lehetőségeket teremt a játékmenet egyes részleteinek lekövetésében, így a felhasználó érezheti például, hogy milyen talajon jár éppen, vagyis a fejlesztők igazán szabadjára engedhetik a fantáziájukat. A másik fejlesztés az R2 és L2 gombokat éri majd, ugyanis ezek adaptívvá válnak, vagyis az analóg gombon belül leprogramozhatóvá válik, hogy ennek a további lenyomásához, az egyes pillanatokban milyen erőt kelljen kifejteni.

A Sony utalt rá, hogy még több újítással is készülnek, de a részleteket nem árulták el, végtére is egy év van a megjelenésik, így ezeket érdemesebb apránként csepegtetni.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés