Hirdetés

Francia politikus szivárogtat Európa szuperszámítógépes projektjéről

Persze engedéllyel, ugyanis láthatóan nem zavarta a Rhea termékcsalád tervezőit a nézelődése.

Idén tavasszal írtunk arról, hogy az EPI (European Processor Initiative) által támogatott francia cég, a SiPearl már javában készíti a Rhea termékcsaládba nevező szerverprocesszort, amely Európa szuperszámítógépes projektjének első képviselője lesz. Jobban mondva inkább egy nulladik generációs fejlesztés, ami leginkább azt szolgálja, hogy berúgja az egész EPI programot, de nagyon lényeges így is, hogy mit fog biztosítani.


(forrás: Alexandra Dublanche Twitter) [+]

A korábbi hírünkben már kiderült, hogy a dizájn ARM Zeus magokat fog használni, és Alexandra Dublanche, francia politikus a Twitterre ki is rakott pár képet, amelyek közül az egyiken látható a szóban forgó lapka blokkvázlata. Ezen összeszámolható 72 darab processzormag, továbbá a memóriakonfiguráció tekintetében hibrid kialakítás rajzolódik ki, amely HBM2E és DDR5 szabványú memóriákat jelent.

Ami furcsa, hogy tavasszal a fejlesztésről azt mondták, hogy a TSMC 6 nm-es node-ját használja, de a friss képen már 7 nm szerepel. Egyelőre nem tudni, hogy mi az igazság, de olyan nagy jelentősége azért ennek nincs, mivel a 6 nm a 7 nm-es eljárás half-node-ja.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés