100 TB-os HDD-k felé vezető alapot prezentált a Seagate

A Mozaic 4+ platformot egyelőre két felhőszolgáltató kapott, szélesebb körben pedig később lesznek bevezetve.

A Seagate még a 2024-es év elején jelentette be a HAMR HDD-k tömeggyártásának megkezdését, és ezek a modellek máig a cég Mozaic 3+ platformjára épülnek. Most a gyártó leleplezte a következő generációs, Mozaic 4+ technológiát, amely számottevő előrelépés az elődhöz viszonyítva, és a jövőbeni skálázás alapjaként szolgál majd.

Hirdetés

A Mozaic 4+ platformmal tányéronként minimum 4 TB érhető el, de akár a 10 TB is meglehet, a később esedékes továbbfejlesztésekkel, így hosszabb távon a 100 TB-os HDD-k vannak megcélozva. A mostani dizájn esetében legfeljebb 44 TB-os merevlemezt tud készíteni a cég, és ezeket a modelleket már tesztelik is a hiperskálázható adatközpontok tulajdonosai.

A Seagate szerint egy exabájtos összesített kapacitás mellett a HAMR megoldások körülbelül 47%-kal javítják az infrastruktúra hatékonyságát a hagyományos 30 TB-os HDD-khez viszonyítva, ami évente nagyjából 0,8 millió kilowattóra energiamegtakarítást jelent.

A gyártó a Mozaic 4+ platformra épülő HAMR HDD-ket egyelőre két felhőszolgáltatónak szállítja nagyobb mennyiségben, az általános elérhetőségük pedig később várható.

Hirdetés

Azóta történt

50 TB-os HDD-k bevezetésén dolgozik a Seagate

Ehhez a cég a Mozaic 5+ platformot vetné be, tányéronként 5 TB kapacitással.

Előzmények

30 TB fölé ugrott a Seagate HAMR merevlemezcsaládja

A vállalat gyorsan be is mutatott három modellt a friss fejlesztésből.

Félszáz terabájtos HDD-k előtt nyitotta ki az ajtót a Seagate

A vállalatnak távlati útiterve is van, így relatíve gyorsan nőhet majd a tárkapacitás.

Széles körben elérhető a Seagate HAMR merevlemezcsaládja

Eddig csak a kiválasztott ügyfelek kaphattak, de ez a korlátozás a múlté.

Bővíti HAMR merevlemezcsaládját a Seagate

Az új Mozaic 3+ megoldások 2 és 6 TB-nyi extra tárhelyet kínálnak az elődhöz viszonyítva.