Hirdetés

Samsung ATIV Smart PC és Smart PC Pro – Windows 8 tabletek x86-os belsővel

A Samsung ATIV szériájából már esett szó az ARM architektúrára épülő, Windows RT-t futtató Tabról, de a dél-koreai óriás persze az x86-os platformról sem feledkezett meg, így a tegnap este rendezett Samsung Mobile Unpacked alkalmával az ATIV Smart PC és Smart PC Pro táblákról is lerántotta a leplet. Fontos megjegyezni, hogy kissé megtévesztően az Egyesült Államokban ugyanezek a masinák Series 5 és Series 7 Slate PC néven kerülnek majd forgalomba.


[+]

A 11,6”-es képátlójú tabletek az ASUS Transformer koncepcióját követve billentyűzetes dokkolót kaptak, amely pillanatok alatt teljes értékű notebookká varázsolja az eszközt. Az egyidejűleg 10 érintést érzékelő kijelző a Galaxy Note sorozat különlegességét, az S Pen stylust is megkapta; az 1024 nyomáspontot megkülönböztető Wacom toll az S Note alkalmazással karöltve lehetővé teszi kézzel írt jegyzetek és rajzok készítését. Mindkét újdonság rendelkezik 3G/4G támogatással, valamint többek között micro HDMI és USB port is fellelhető élükben.


[+]

A Samsung ATIV Smart PC belsejében egy Clover Trail alapú Intel Atom processzor szorgoskodik, mellette 2 GB rendszermemória és egy 128 GB-os SSD teljesít szolgálatot a fedélzeten. Kijelzőjének felbontása 1366x768 pixel, hátoldali és előlapi kamerájának felbontása 8 és 2 MP. Lehet, hogy nem egy erőgép, cserébe 13,5 órás üzemidőt ígér a gyártó.


[+]

Ehhez képest a Samsung ATIV Smart Próban már egy Intel Core i5 processzor kapott helyet, a memória duplájára hízott (4 GB), valamint akár 256 GB-os SSD-vel is elérhető lesz. Ennek következtében 2 mm-rel „vaskosabb” (11,9 mm) atomos testvérénél, valamint némileg nehezebb is. A 11,6”-es panel felbontása immáron Full HD (1920x1080 pixel), és az USB kapu is 3.0-s szabványú, viszont a hátlapi kamera „csak” 5 megapixeles. Érdemes még megjegyezni, hogy a billentyűzetes dokkolón további két USB port sorakozik.


[+]

A Samsung ATIV Smart PC és Smart PC Pro érkezése október 26-án esedékes, vételáruk rendre 749 és 1119 dollártól indul (128 GB-os SSD-vel).


[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés