5 éves a Ryzen, amit az AMD jövőbenézéssel ünnepel

A vállalat videón beszél a múltról és a közelgő fejlesztésekről.

Furcsa belegondolni, hogy már 5 év telt el azóta, hogy az AMD bemutatta az első Ryzent. Ez jól jelzi, hogy mennyire gyorsan repül az idő, és a vállalat ki is tett egy videót a YouTube csatornájára, amelyben beszélnek a múltról, illetve az érkező fejlesztésekről.

Bár nem szeretnénk a történelmet hanyagolni, de talán sokakat jobban érdekel, hogy mivel készül a cég a jövőben, így jelen írásban inkább erre térnénk ki.

Az AMD még az idei Computexen mutatta be a 3D V-Cache-nek nevezett gyorsítótárát, amely lényegében egy extra 64 MB-os kapacitás a már meglévő Zen 3 chiplet fölé építve. Az erre épülő Ryzenek a következő esztendő első felében érkeznek meg a Socket AM4-es tokozást használva, és a fejlesztéstől átlagosan 15%-kal jobb teljesítmény várható a játékokban. Eközben az új foglalatnak tekinthető Socket AM5 is megjelenik 2022-ben, amely új szabványok kínál majd, ideértve a DDR5-öt, a PCI Express 5.0-t, illetve a legfrissebb I/O interfészeket, miközben a készülő processzorok kompatibilisek maradnak a Socket AM4-hez tervezett hűtőkkel. Ezek mellé új energiaállapotok jönnek, amelyekkel a notebookok esetében lehet maximalizálni az energiahatékonyságot.

Érdekes adalék még, hogy a cég olyan fixfunkciós gyorsítókon is dolgozik, amelyek a telekonferenciák minőségét javíthatják zajszűréssel, valamint mesterséges intelligenciára épülő algoritmusokkal, de erről konkrétumok még nincsenek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés