Manapság egyre fontosabbá válik, hogy egy PC-s játékos ne csak megfelelő teljesítményű hardverrel rendelkezzen, hanem az adott konfiguráció megjelenése is tükrözze tulajdonosa személyiségét. Ebben vitathatatlanul nagy segítséget jelentenek az RGB LED-ek, amelyeknek hála minden világít, amibe valamilyen módon áramot lehet vezetni. Persze a megfelelő logó és a dizájn is fontos szerepet játszik, többek között egy Razer billentyűzet már önmagában is jól mutat, pont ezért fura azzal szembesülni, hogy még az említett vállalat szerint is van hová fejlődni.
Hirdetés
A problémát az jelenti, hogy egy billentyűzeten meglehetősen sok gomb található, vagyis hiába világít az egész, mint egy Las Vegas-i kaszinó, a felhasználó így is könnyen elveszhet a rengeteg egyforma billentyű között. Persze lehet matricákat használni, esetleg egyedi billentyűsapkákat vásárolni, de ezekkel az a nagy gond, hogy nem fejezik ki kellőképpen azt a mélyről előtörő, racionalitás által már rég nem kontrollált kötődést, amit egy vérbeli Razer rajongó érez, teszem azt a céglogóban található három kígyó iránt.
Ezen a ponton köszön be a szobába a már nevében is kiemelkedő Razer Artisan Keycap – Triple-Headed Snake Edition, amely a gyártó első artisan billentyűsapkája. A termék lényegében egyetlen billentyűsapka, de a Razer ennél azért komolyabb jelentőséget tulajdonít neki, hiszen a vállalat szerint ez már a billentyűzetek testreszabásának következő lépcsőfoka, az önkifejezés egy olyan magas szintje, ahová korábban egyetlen keycap sem merészkedett.
De mit is kapunk? Egy olyan billlentyűsapkát, amely a Razer logóját háromdimenziós formában adja vissza. Az elkészítéshez megfelelő arányban összekevert gyantát használnak, ami biztosítja az optimális megkeményedést, hogy hosszabb távon se sérüljön meg. Ezután minden egyes darabot kézzel festenek, illetve munkálnak meg, vagyis minden ilyen keycap egyedi textúrával rendelkezik, ez pedig különösen fontos lehet azoknak az ügyfeleknek, aki szeretnék megkülönböztetni a saját kígyótriójukat a többitől.
A Razer szerint nagy figyelmet fordítanak a minőségellenőrzésre, ezen belül is az elkészült termékeket összevetik az eredeti 3D-s modellel, majd kiszűrik a hibás darabokat, így ezek nem kerülhetnek a vásárlókhoz.
A kompatibilitással sem lehet különösebb probléma, ugyanis a keycap cross-stem kapcsolókhoz készült, vagyis a legtöbb Razer gamer billentyűzeten, valamint más kompatibilis eszközökön is használható. A Razer Artisan Keycap – Triple-Headed Snake Edition ráadásul limitált mennyiségben készül, így nem kell attól tartani, hogy minden sarkon szembejön majd. A vállalat szerint a termék egy exkluzív gyűjtői darab azok számára, akik igazán komolyan veszik a Razert, és szeretnék kifejezni a márka iránti hűségüket.
A vételárat a Razer sajnos nem közölte, de az efféle egyedi megoldásoknál sosem érdemes olcsóságra számtani. Ha bárki kedvet érez a beszerzéséhez, az alábbi oldalon kérhet értesítést a cégtől.
