Hirdetés

2018. augusztus 14., kedd

Szponzorunk

Más gyártókat is kiszolgálna a technológiáival a Razer

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Mostantól rendelhetők a vállalat saját kapcsolói, illetve a Chroma funkcionalitás is licencelhető.

A Razer a Computexen bejelentette, hogy a jövőben az elsődlegesen saját részre kifejlesztett technológiákat más gyártók számára is elérhetővé teszik, persze bizonyos üzleti konstrukció keretében, de a lényeg, hogy a cég szélesíteni szeretné az üzleti portfólióját.

Hirdetés

Advertisement

A változás többek között érinti a a Chroma funkcionalitást, amely licencelhetővé vált, így az érdeklődők integrálhatják az egyes, RGB LED-es termékeikbe. A vállalat szerint az AMD, a Ducky, a Gigabyte, a Lian Li, az MSI, az NZXT, a Thermaltake és a Vertagear már felkészült erre, így az egyes kiválasztott megoldásaik már működnek a Chroma RGB rendszeren belül, így ezek például szinkronizálni tudnak egymással.


[+]

Sajnos az említett vállalatok még nem jelentették be, hogy mely megoldásaik lesznek kompatibilisek a Chroma RGB-vel, és a Razer ezt nem szeretné megtenni helyettük, hiszen ők csak a technológiához való hozzáférést biztosítják.

Mindezek mellett a Razer bárkinek rendelhetővé tette a billentyűzetekbe szánt mechanikus kapcsolói közül, a Green, a Orange és a Yellow variánst, ami a fentieknél talán fontosabb tényező – bár ezzel a világért sem szeretnénk az RGB LED-ek fontosságát lebecsülni. Az említett kapcsolók a legfőbb igényeket kiszolgálják, hiszen az első érezhető nyomáspontot biztosít, illetve jól hallható hangot ad, a második ugyan érezhető nyomásponttal rendelkezik, de halk, míg a harmadik szimplán lineáris és halk megoldás.


[+]

A Razer szerint a saját mechanikus kapcsolóik 60%-kal strapabíróbbak a hagyományos opcióknál, bár utóbbi esetben nem definiálták, hogy ezen mit értenek. Ami viszont fontos, hogy a Cooler Master, a Corsair, a Ducky és a Thermaltake már érdeklődik is a lehetőség iránt.

Bár a konkrét termékek az adott gyártótól függnek, a Razer szerint az év végén már lesznek olyan, nem saját gyártmányú mechanikus billentyűzetek a piacon, amelyek a fenti kapcsolók egyikével rendelkeznek.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.