Szeptember végén leáll a Raptr összes szolgáltatása

Nagyon megsínylette a projekt az AMD hivatalos támogatásának kiesését.

A Raptr programot, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokat sok játékos ismerheti, hiszen volt idő, amikor milliók futtatták a számítógépeiken. Sőt, időnként tízmilliós nagyságrendű felhasználóbázisról is beszélhettünk, vagyis a Raptr nem is olyan régen még nagyon népszerűnek számított. Az egész rendszer a közösségből élt, amely a 2010 utáni időszakban növekedett robbanásszerűen. 2012-re 10 milliónál, 2015-re pedig 35 milliónál is több regisztrált felhasználóval rendelkezett a szolgáltatás. A program számos játékosokat célzó funkciót kínált, kezdve a játékok grafikájának automatikus beállításától, a különféle kedvezményeken át, az egyes közösségi szolgáltatásokig.

Az elmúlt két évben tört meg a lendület. A növekedést sokan eredetileg is az AMD-nek tulajdonították, ugyanis az utóbbi cég a Raptr program egy módosított verzióját direkten csomagolta a Catalyst meghajtóprogramok mellé, és a legtöbben ezt a Gaming Evolved nevű alkalmazást használták. Az AMD ugyanakkor a 2015-ös esztendő végén bemutatta a Radeon Software meghajtócsomagot, amelynél hivatalosan nem szakítottak a Gaming Evolved támogatásával, de észrevehető volt a távolodás. A 2016-os év őszén történt a nagy váltás, ugyanis az AMD már nem csomagolta a programot a meghajtók mellé, majd az új, ReLive jelzésű Radeon Software meghajtócsomag megjelenésével a hivatalos támogatás is megszűnt.

A Raptr hivatalos partnere tehát a 2017-es évre csak az Intel maradt, amely vállalat szintén rendelkezett saját alkalmazással, de a Santa Clara-i óriáscég jóval kisebb büdzséből dolgozik a játékosokra vonatkozó marketing tekintetében, így a reklámok szempontjából is csak a töredékét tudják biztosítani annak, amit az AMD hozott még a boldog békeidőkben.

Szerencsére a változások nem érték váratlanul Dennis Fongot, a Raptr alapítóját és vezetőjét. Valószínűleg ő már 2015-ben is tudta, hogy a legnagyobb támogatónak számító AMD csak a szakítás megfelelő alkalmát keresi. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy a Plays.tv platform egy független cég égisze alatt fut, teljesen független kliensprogrammal, vagyis a Raptr szolgáltatások leállítása ezt nem érinti.

A Raptr végeredményben az érdektelenség áldozata lett. A programot a legtöbben a beépített, GPU-s videofelvevőjéért használták, de mára erre az AMD gyárilag kínál alternatívát a ReLive jelzésű Radeon Software-ekben, míg az Intel az egyéb alternatív megoldásokat is kiemelten támogatja. A legtöbb felhasználónak pedig bőven elég egy önállóan működő felvevőprogram, ha más funkciókat úgy sem használnak. Persze a rendszer előnyöket is kínált, hiszen a szimpla szórakozásért kapott jutalmazási szisztémája sokaknak tetszett, illetve messze a Raptr állította be a legjobban az egyes játékok optimális grafikáját. Ugyanakkor ezek a funkciók túl kevés PC-s játékost érdekelnek, és értük nem éri meg fenntartani egy programot.

Ha valaki esetleg le szeretné menteni a Raptr szerverein tárolt statisztikáit, akkor az a bejelentkezés után az alábbi oldalon megteheti. Ezt a műveletet érdemes szeptember 30-a előtt elvégezni, mivel utána a szervereket lekapcsolják.

Előzmények

Hirdetés