Továbbra is a PlayStation 4 a Sony leggyorsabb növekedést produkáló konzolja

A korábbi sikertermék PlayStation 2-höz képest nem sok az előny, de ott van, és a vállalat ezt meg is szeretné tartani.

Hirdetés

A Sony bejelentette, hogy már 43,5 millió PlayStation 4-et szállítottak le a mai napig bezárólag, ami továbbra is azt jelenti, hogy ez a konzol a cég leggyorsabb növekedést produkáló terméke a megcélzott piacon. Annyira jók az eladások, hogy a korábbi sikerkonzolnak számító PlayStation 2-höz képest is előnyben van, hiszen utóbbi masinából 41-42 milliót sikerült leszállítani nagyjából két és fél évvel a startja után.

Az látszik, hogy a Sony ebben a generációban elhúzott, így az Xbox One-hoz már nem is mérik magukat. A Microsoft konzolja az eladásokban lemaradt, és a redmondi óriáscég sem közli már a hivatalos számokat. Ugyanakkor az is észrevehető, hogy a Sony nem akar kihívások nélkül dolgozni, így kijelentették, hogy a következő év márciusának végéig el szeretnék érni a 60 milliós eladást. Ez a szám nem véletlen, ugyanis a megjelenéstől számított időszakot figyelembe véve a vállalat arra törekszik, hogy folyamatosan jobban teljesítsen a PlayStation 4 a PlayStation 2-nél. Ehhez pedig 60 millió leszállított konzol kell jövő tavaszig.

A Sony kezére játszik, hogy a PlayStation 4-re a kereslet nem lassul, hanem egyenesen gyorsul. Ezt az bizonyítja, hogy a konzolból az első üzleti negyedévben 3,5 milliót adtak el, ami túlmutat az előző két év azonos szezonális időszakán.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés