2016. december 10., szombat

Útvonal

Hírek » Házimozi rovat

A Samsung 2015-ben is uralta a televízió piacot

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Dél-Korea még mindig vezet, de jó helyen van a Sony, és a feltörekvő kínai vállalatok is szépen gyülekeznek.

Hirdetés

Az IHS Research piackutató cég felmérése szerint 2015-ben a televíziós iparágban tovább folytatódott a dél-koreai cégek hegemóniája. A Samsung tíz éve őrzi első helyét ebben a szegmensben, tavaly globálisan 21 százalékos piaci részesedést ért el, amely az egy évvel korábbi adatokhoz képest egyébként másfél százalékos csökkenést jelent.


[+]

A második helyen továbbra is az LG tartózkodik jelentősen lemaradva, 12,6 százalékkal, őket követi szorosan a Sony. A Sony egyébként az egyetlen megmaradt japán cég, amely bekerült az első öt gyártó közé, hiszen mögötte a sorban a Hisense és a TCL következik egyaránt 5,6-5,6 százalékkal. A kínai vállalatok összesen egyébként  27,5 százalékos piaci részesedést értek el, amivel magasan felülmúlják a korábban uralkodónak számító japán konszerneket, amelyek együttesen csak 15,3 százalékot birtokolnak.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.