Pat Gelsinger az Intel új elnök-vezérigazgatója

Bob Swan február 15-ig tölti be aktuális pozícióját, de a további szerepéről még nincs információ.

Az Intel váratlanul bejelentette, hogy leváltják az aktuális elnök-vezérigazgatójukat, akit nagyjából két éve véglegesítettek a cég élén. Bob Swan elsődlegesen pénzügyi szakember volt, és az eredeti pozíciójában is a cég pénzügyeivel foglalkozott. Függetlenül attól, hogy teljes támogatás mellett csak két évig volt az Intel első embere, meglehetősen sok fontos döntést hozott, elsődlegesen azt próbálta elérni, hogy a nem jövedelmező divíziókat leválassza az Intelről. Ennek következtében az 5G, az IoT egy része, a MaxLinear, illetve az SSD és NAND flash üzletág is eladásra került, míg a 2019-ben lelőtt Omni-Path architektúra egy új cégbe lett kiszervezve.

Hirdetés

Ezek nehéz, de valószínűleg fontos döntések voltak, hogy az Intel megőrizze a pénzügyi stabilitását, de be kell látni, hogy a nem igazán hasznos üzletágak eladásától még nem lesznek újra versenyképesek, és bizonyos, hogy Bob Swan jó pénzügyi szakember, de az Intelnek jelenleg inkább egy tapasztalt mérnökre lenne szüksége, aki képes a fejlesztéseket időre biztosítani a piac számára. A vállalat most bejelentette, hogy Bob Swan február 15-én leköszön a pozíciójából, a helyét pedig Patrick Paul Gelsinger veszi át. Arról nincs információ, hogy a korábbi vezető sorsa mi lesz.

Pat Gelsinger
Pat Gelsinger (forrás: Intel) [+]

A Pat Gelsinger nem idegen az Intel számára, 2009-ig a Santa Clara-i óriáscégnél dolgozott, olyan nagyszabású projekteket irányított anno, mint például az Itanium termékcsalád, illetve a Larrabee, utóbbiból ugyan nem lett semmi, de impozáns koncepciónak számított. A VMware elnök-vezérigazgatói székéig jutó szakember az Inteltől igazolt az EMC-hez, amely céget még 2016-ban vásárolta fel a Dell. Most lényegében visszatér, és nem kevesebbre vállalkozott, mint az Intel újraszervezésére, ami egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés