Hirdetés

Örülhetnek a Sony tévék tulajdonosai

A régebbi tévék okostévé rendszere is megújul.

Hirdetés

A Sony nem fejlesztett saját okostévé rendszert ellentétben több nagy riválisával, helyette inkább a Google által fejlesztett Android TV-t használják. A platformot az évek során sok kritika érte, ráadásul mostanra szépen el is avult, nem csoda, hogy a Google is úgy döntött a közelmúltban, hogy egy teljesen új megoldást tervez.

Ez a Google TV, amely már az idei Sony televíziókba is bekerül a tervek szerint. És a japán vállalat most azt jelentette be, hogy a régebbi televíziók ugyan nem kapják meg a Google TV-t, viszont jelentős ráncfelvarrást kap a rendszerük. Ez a folyamat a 2016-os és 2020-as esztendő között piacra dobott Sony televíziókat érinti, és állítólag a változtatások igen jó hatással lesznek a használhatóságra. E módosítások az európai modellek tekintetében is fontosak, azaz a Sony tévék magyar tulajdonosai is részesülhetnek ennek áldásaiból.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés