Ismertek a tavaszi Sharp tévék árai

A Sharp Egyesült Államokbeli részlege nyilvánosságra hozta, hogy mennyibe fognak kerülni az észak-amerikai piacon idén tavasszal piacra kerülő LCD tévék. Mivel az európai országokban kis eltéréssel gyakorlatilag ugyanezek a modellek lesznek elérhetőek, így már tudható, hogy nagyjából mire is számíthatunk a vállalattól 2012-ben.

Sharp LC-70LE745
Sharp LC-70LE745

A belépő szintű 5-ös és 6-os széria öt modellel képviselteti magát a kínálatban. Ezek mindegyike LED háttérvilágítással operál, és a hatos tagjaiba került beépített Wi-Fi, valamint képesek a különféle netes tartalmak közvetlen elérésére. 2011-ben e sorozat tagjait a Philips-féle menürendszerrel és médialejátszóval látták el, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez idén is így lesz-e. A 42 hüvelykes LC-42LE540U 900 dollárba, a 46-os LC-46LE540U 1100-ba, az 52-es LC-52LE640U 1500-ba, a 60-as LC-60LE640U 2000-be, a 70 colos LC-70LE640U 3000 zöldhasúba kerül majd.

A 7-es széria két tévéből áll. A hatvan hüvelykes LC-60LE745U 2300 dollárt kóstál, a 70 inches LC-70LE745U-ért pedig egy ezressel többet kell majd fizetni. Ezek képesek már a 3D tartalmak megjelenítésére, 120 hertzes képfrissítési rátával dolgoznak, különlegesen vékony kerettel látták el őket, és persze megkapták az internetes tartalmak kezelésére szolgáló Smart rendszert is.

Sharp LC-80LE844
Sharp LC-80LE844

A 8-as sorozatba került az első félév legnagyobb Sharp televíziója, a 80 hüvelykes LC-80LE844U, ami 6000 dollárba kerül majd. A hetvenes változat (LC-70LE847U) 3800, míg a hatvan colos LC-60LE847U 2700 zöldhasút kóstál majd. E készülékekbe Full LED háttérvilágítás került, beépített Wi-Fi-vel is rendelkeznek és magától értetődően a Smart rendszer is működik, plusz az exkluzív Quattron technológia sem hiányzik belőlük. Szó van még a 9-es szériáról is, azonban az oda tartozó két modell (LC-60LE945U és LC-70LE945U) csak majd valamikor nyár közepén érkezik a boltok polcaira. Hogy a fent említett Sharp tévék pontosan mikor lesznek megvásárolhatóak Európában, illetve Magyarországon, egyelőre nem tudni, de azért az sanszos, hogy ez már április végén bekövetkezhet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés