Október végén érkezik az AMD maradék két Ryzen Threadrippere

A vállalat már korábban bejelentette az érintett modelleket, de akkor még csak hozzávetőleges dátum volt az elérehtőségről.

Az AMD a második generációs Ryzen Threadripper processzorokat még augusztus elején jelentette be, de akkor is tudható volt, hogy a nyáron csak a leggyorsabb Ryzen Threadripper 2990WX, illetve az arany középútnak számító 2950X lesz elérhető. A másik két modell esetében a vállalat októberi startot jelölt meg, de pontos dátummal nem szolgáltak. Az előbbi miatt a vállalat bejelentette, hogy a 24- és 12-magos Ryzen Threadripper 2970WX és 2920X október 29-én lesz elérhető, az eredetileg megadott árakon.

A hardverről sok újdonságot nem lehet elmondani, a fenti két hír gyakorlatilag taglalja a specifikációkat, illetve minden egyéb fontos adatot. Ugyanakkor az AMD bejelentette, hogy hoznak némi szoftveres újítást, amelyet a munkaállomásokat célzó Ryzen Threadripper 2990WX és 2970WX kap meg. Az említett processzorok elképesztően jól mennek azokon a területeken, ahova az AMD szánja őket, vagyis lényegében a renderelés, a különböző szimulációs feladatok, azaz effektíve minden, amely jól skálázódik nagyon sok magra, illetve toleráns a memóriakésleltetéssel is.


[+]

A Ryzen Threadripper sorozat, ezen belül is a 16, vagy kevesebb maggal rendelkező modellek kétféle memória-hozzáférési módban képesek működni, amely igazából arra vonatkozik, hogy az operációs rendszer hogyan értelmezi a hardverkonfigurációt. A Local Mode esetében lényegében két partíció lesz létrehozva logikai szinten, vagyis egyfajta NUMA node-ként viselkedik a processzor, így informálja az operációs rendszert arról, hogy a szálakhoz tartozó adat lehetőleg legyen abban a memóriapartícióban, amely közvetlenül csatlakozik a szálat feldolgozó lapkához. A másik opció a Distributed Mode, ami klasszikus UMA node-ként értelmezi a processzort, így minden elérhető erőforrás és memória közös csoportot képez. Ez a módszer addig nem különösebben problémás, amíg csak két lapka van összetokozva, hiszen általában a felhasználónak megvan az elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni az adott PC-n, így az annak megfelelő módot választja ki.

A Ryzen Threadripper 2990WX és 2970WX esetében bonyolódik a történet, ugyanis már négy lapka van összetokozva, illetve a memóriavezérlő is lapkánként egy csatornára van szűkítve. Ebben az esetben már nem elég pusztán két mód közül választani, mert mindkét esetben igen tipikus lesz az, hogy a processzor veszít a teljesítményéből, ha az adott alkalmazás nem tolerálja eléggé a memóriakésleltetést. Emiatt az AMD az említett két processzorhoz bevezet egy új, úgynevezett Dynamic Local Mode szolgáltatást. Ez a Ryzen Master alkalmazás érkező frissítésében lesz aktiválható, és gyakorlatilag lehetővé teszi azt, hogy az operációs rendszer klasszikus UMA node-ként értelmezze a processzort, miközben gondoskodik róla, hogy a szálakhoz tartozó adat lehetőleg legyen abban a memóriapartícióban, amely közvetlenül csatlakozik a szálat feldolgozó lapkához.


[+]

A Dynamic Local Mode lényegében bárhol gyorsulást kínál, ahol korábban a memóriakésleltetés korlátozta a processzor teljesítményét. Ennek előnyeit az AMD ki is mérte a Ryzen Threadripper 2990WX-re vonatkozóan. Később ez az újítás beköltözhet a vezérlőlapka meghajtójába.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés