Picit csúszik az NVIDIA Xavier SoC

2019-re azonban biztosnak tűnik a nagy mennyiségű elérhetőség.

Az NVIDIA majdnem napra pontosan egy éve leplezte le a Xavier kódnevű rendszerchipet, amelyről az alábbi hírben számoltunk be. A specifikációk természetesen nem változtak meg, de az idei GTC China 2017 rendezvényen már a célpiacokról, illetve az elérhetőségről volt szó.

A Xavier elsődlegesen az autóipart célozza, ugyanakkor jó alap lehet nagyobb drónokba, illetve robotokba is. Az IGP alapja Volta architektúra lesz, de nem pont az, ami a GV100 kódnevű lapkában van, hanem egy alternatív verzió. A lényeg azonban, hogy ebben is lesznek Tensor műveletek elvégzésére alkalmas speciális magok, elvégre a hardver kifejezetten a dedukció gyorsítását tartja szem előtt, amelyhez ezek a részegységek nagyon hasznosak.

Az eredeti tervekhez képest azonban egy picikét csúszik a Xavier SoC, ugyanis nem az idei év végén, hanem majd a következő esztendő első negyedéveben kezdik meg az első minták szállítását a kiválasztott partnereknek. A második hullám majd a 2018-as év második felében veszi kezdetét természetesen több partnernek, míg a nagy mennyiségű elérhetőségre ezután lesz lehetőség várhatóan 2019-ben, ennek az esztendőnek is az első felében.

Az NVIDIA a szoftveres hátteret is fejleszti, így bemutatták a TensorRT 3 kiadásra jelölt verzióját, amely a regisztrált fejlesztőknek már letölthető az alábbi oldalról. A programozható dedukciós szoftvercsomag új verziója már támogatja a Volta architektúrát, amit egyelőre csak a Tesla V100-zal lehet kihasználni, de a TensorRT a Tesla gyorsítók mellett a Jetson platformokat is támogatja, és igen valószínű, hogy a Xavier SoC is kap majd saját Jetson alapot.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés