Nincs okuk nagy örömre az alaplapgyártóknak

A Digitimes információ szerint az alaplapgyártók egy része már most belátja, hogy az idei év utolsó negyedévében is kénytelenek lesznek a csökkenő, vagy legjobb esetben stagnáló eladásokkal megbarátkozni. Az okok most is összetettek, kezdve attól, hogy nincsenek már akkora igények a kriptovaluták bányászatra fejlesztett alaplapok iránt, egészen addig, hogy nem várhatnak csodát az Intel Z370-es vezérlőhíddal szerelt termékektől sem.

Utóbbi érthető, hiszen az Intel Coffee Lake processzorok későn jöttek ahhoz, hogy nagyot durrantsanak, arról nem is beszélve, hogy a Z370 egyelőre semmi lényeges újdonságot nem hoz, így könnyen lehet, hogy a potenciális vásárlók megvárják a következő generációs vezérlőhidakat és az azzal szerelt alaplapokat.


[+]

Ami a bányászatot illeti, várható volt, hogy a kereslet csökkenni fog, hiszen egy bányász alaplap eladásra átlagban 8-10 bányász VGA eladás jut, és utóbbiakkal ellentétben cseréjükre sincs szükség túl gyakran. A szegmensben aktívan ténykedő Biostar például jelentősen növelte eladásait a májustól augusztus végéig tartó időszakban, ami profitban is tetten érhető volt, de az ősztől kezdődően számaik már csökkenő tendenciát mutatnak. Nincsenek ezzel egyedül, hasonló trendet vázolnak fel ilyen téren az ASRock mutatói is: októbertől beindult a csökkenés a bányász lapok terén, és véleményük szerint ez folytatódni fog az év hátralévő részében is. Ám ha minden jól megy, akkor a tavalyi 4 milliós eladást hozzák idén is.

A források szerint a piac legjelentősebb szereplői, így az ASUSTEK, a Gigabyte és az MSI sem állnak jobban ezen a téren, csak a raktárkészlet nő, de a kereslet már korántsem akkora. Az összes alaplapos terméket figyelembe véve az ASUS várhatóan 15 milliós eladást produkálhat, ami csökkenést jelent a tavalyi évhez képest, de tompítja a helyzetet, hogy a leszállított alaplapok java része közép- és csúcskategóriás, ami profit szempontjából előnyös számukra. Nagy kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a darabszám csökkenés ellensúlyozására. Talán az MSI van a legjobb helyzetben, az idei év zárásakor 5 millió eladott darabbal számolnak, ami nagyjából ugyanaz, mint 2016-ban, de szintén profitálnak a változó igényekből. A Gigabyte becslései egyelőre ilyen téren ismeretlenek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés