128 GB RAM az alsó(bb) kategóriában – érkezik az MSI X79A-GD45 (8D)

Nem szűkölködik X79-es alaplapok terén az MSI, a korábban bejelentett négyféle ATX méretű típus mellé egy ötödik is érkezik. Az új variáns gyakorlatilag a jelenleg is kapható X79A-GD45 típus 8 darab DDR3 memóriafoglalattal szerelt verziója lesz, amit arról ismerhetünk meg, hogy megkapja a (8D) jelölést. Ezzel az apró fejlesztéssel kiaknázható lesz az LGA2011-es processzor négycsatornás vezérlőjének teljes kapacitása.


[+]

Persze nem csak ennyi változást kapunk, hiszen már első ránézésre is kevés egyezést találunk a GD45 és GD45 (8D) felépítésében, sokkal inkább az általunk is tesztelt GD65 (8D)-re hasonlít. Például a hűtőbordák és a PCI Express foglalatok is ez utóbbival mutatnak egyezést, azaz három darab PCI Express 3.0 x16 foglalat mellett csak egy darab PCI Express x1 sínt kapunk, valamint még két darab PCI Express 2.0 x16 foglalat is rendelkezésre áll. A nagyobbik modellel való rokonság valószínűleg annak köszönhető, hogy sokkal olcsóbb volt az egyébként is nyolc DIMM slottal rendelkező GD65 (8D)-t visszabutítani, mint a GD45-re még két foglalatot felpakolni, ami teljes áttervezést igényelt volna.


[+]

Az említett „butítás” kimerül annyiban, hogy nincs FireWire és plusz SATA vezérlő, valamint a hiányoznak a feszültségmérő pontok, hibakód kijelző és az DirectOC gombok. Az MSI X79A-GD45 (8D) hazai megjelenése jövő év elején várható, ajánlott bruttó (27%-os ÁFÁ-val számolva) végfelhasználó ára pedig 88 000 forint lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Előzmények

Hirdetés