Kevés magot, de nagy IGP-t kínál a Broadwell mobil verziója

Az Intel még a nyár végén leplezte le a Broadwell lapka újításait, amelyre elsőként a Core M termékcsalád kínált megoldásokat. A vállalat azonban még a hivatalos start előtt bejelentette a Core M 5Y70, 5Y10 és 5Y10A jelzésű modellek nyugdíjazását, aminek a hátterében az volt, hogy az első lapkaverziók tartalmaznak pár kellemetlen hibát. Az idei CES-en nem csak az új Core M sorozatú, egyébként javított termékek rajtolnak el, hanem a U jelzésű modellek is, ezen belül a Core i7, i5, i3, Pentium és Celeron opciók.

Mindegyik újdonság ugyanazt a Broadwell lapkaverziót használja, amely a korábban bemutatott megoldástól csak az IGP méretében különbözik. Ennek megfelelően az architektúrára vonatkozó elemzésünk az új chipre is igaz, vagyis marad a két darab processzormag a 4 MB-os megosztott gyorsítótárral. A kétcsatornás memóriavezérlő sem változik, de az új termékek esetében bizonyos modelleknél lehetőség lesz az 1866 MHz-es DDR3-as memóriák alkalmazására is.

Az 1,9 milliárd tranzisztorból álló, 14 nm-es gyártástechnológiával készülő, 133 mm²-es kiterjedésű új Broadwell lapkaverzió alapvető extrája az IGP, amely az előző verzióhoz képest dupla akkorára nőtt. A Gen8 architektúra épülő megoldás setup motorja nem változik, viszont a három shader és egy render tömb megduplázódik, így az új termékben maximum hat shader és két render tömb lehet. A fentebb linkelt írásunk alapján kiszámítható, hogy ez összesen 48 darab úgynevezett Execution Unitot jelent.


[+]

Az Intel által elérhetővé tett hivatalos fotón látható, hogy az új lapkán milyen óriási helyet foglal el maga az IGP: nagyjából a fejlesztés 65%-át teszi ki. A vállalat szerint szándékosan választották ezt az utat, mivel a notebookok kijelzőfelbontása folyamatosan nő, tehát ebből a szempontból komoly terhelést kapnak a chipek, illetve egyre több az olyan alkalmazás, amely általános feldolgozásra használja a grafikus vezérlőt, vagyis az Intel szerint a kétszer nagyobb IGP-ből sokkal nagyobb haszna lesz a jövőben a felhasználóknak, mint a kétszer több processzormagból. Az OpenCL 2.0-val ráadásul a megosztott virtuális memória is biztosított, így a GPGPU egyik rákfenéjének számító adatmásolások problémájával már nem kell megküzdenie a fejlesztőknek.

Fontos kiemelni, hogy az új mobil felhozatal esetében a legnagyobb, azaz a 48 darab feldolgozót használó IGP-t csak a HD Graphics 6000 és Iris Graphics 6100 jelzésű IGP-vel rendelkező termékek kapják meg, míg a HD Graphics 5500 és a számjelzés nélküli HD Graphics opció a 24 darab feldolgozóval rendelkező megoldást rejti, vagyis lényegében azt a kiépítést, amely a Core M megoldások alapja. Az Intel a  48 feldolgozóból álló dizájnt az GT3-nak, míg a 24 feldolgozóval rendelkező alternatívát GT2-nek nevezi.

Az új Intel mobil processzorok paramétereit az alábbi táblázatok részletezik:

Intel Broadwell-U - mobil Core generáció GT3 IGP-vel
Típus Órajel/Turbo Boost órajel
Hyper-Threading L3 cache Fogyasztás
Iris/HD Graphics alap / turbo órajel Listaár (dollár)
i7-5650U (2 mag) 2,2/3,2 GHz
van 4 MB 15 W 300/1000 MHz 426
i7-5550U (2 mag) 2/3 GHz van 4 MB 15 W 300/1000 MHz 426
i5-5350U (2 mag) 1,8/2,9 GHz
van 3 MB 15 W 300/1000 MHz 315
i5-5250U (2 mag) 1,6/2,7 GHz van 3 MB 15 W 300/950 MHz 315
i7-5557U (2 mag) 3,1/3,4 GHz
van 4 MB 28 W 300/1100 MHz 426
i5-5287U (2 mag) 2,9/3,3 GHz van 3 MB 28 W 300/1100 MHz 315
i5-5257U (2 mag) 2,7/3,1 GHz
van 3 MB 28 W 300/1050 MHz 315
i5-5157U (2 mag) 2,5/- GHz van 3 MB 28 W 300/1000 MHz 315
Intel Broadwell-U - mobil Core generáció GT2 IGP-vel
Típus Órajel/Turbo Boost órajel
Hyper-Threading L3 cache Fogyasztás
HD Graphics alap / turbo órajel Listaár (dollár)
i7-5600U (2 mag) 2,3/3,2 GHz
van 4 MB 15 W 300/950 MHz 393
i7-5500U (2 mag) 2,4/3 GHz van 4 MB 15 W 300/950 MHz 393
i5-5300U (2 mag) 2,3/2,9 GHz
van 3 MB 15 W 300/900 MHz 315
i5-5200U (2 mag) 2,2/2,7 GHz van 3 MB 15 W 300/900 MHz 315
i3-5010U (2 mag) 2,1/- GHz
van 3 MB 15 W 300/900 MHz 281
i3-5005U (2 mag) 2/- GHz van 3 MB 15 W 300/850 MHz 275
Intel Broadwell-U - mobil Pentium generáció GT2 IGP-vel
Típus Órajel/Turbo Boost órajel
Hyper-Threading L3 cache Fogyasztás
HD Graphics alap / turbo órajel Listaár (dollár)
3805U (2 mag) 1,9/- GHz
nincs 2 MB 15 W 100/800 MHz 161
Intel Broadwell-U - mobil Celeron generáció GT2 IGP-vel
Típus Órajel/Turbo Boost órajel
Hyper-Threading L3 cache Fogyasztás
HD Graphics alap / turbo órajel Listaár (dollár)
3755U (2 mag) 1,7/- GHz nincs 2 MB 15 W 100/800 MHz 107
3205U (2 mag) 1,5/- GHz
nincs 2 MB 15 W 100/800 MHz 107

A processzorok TDP besorolása módosítható a gyártók számára. Modellektől eltérően ez 7,5 és 10 watt között lehet. Az alacsonyabb TDP besorolás egyébként azt is jelenti, hogy a processzormagok, illetve az IGP ugyan funkcionálisan még képesek lesznek a turbó órajel használatára, de a gyakorlatban ezzel nagyon ritkán élhetnek majd. Mindemellett azok a processzorok, amelyek GT3-as IGP dizájnt használnak kaphatnak 1866 MHz-es DDR3-as memóriákat is.

A táblázatokból látható, hogy a Celeron és a Pentium modellek esetében az IGP alapórajele igen alacsony, konkrétan 100 MHz, ami meglepőnek tűnhet, hiszen az első szériás Core M opciók esetében pont az elégtelen 2D-s teljesítmény volt a legnagyobb gond, amely az alacsony órajel miatt állt elő. Ez a Celeron és a Pentium modellek esetében nem lesz gond, ugyanis ezekhez az Intel 1366x768 pixeles felbontású kijelzőt ajánl, ahol a 100 MHz-es alapórajel mellett is elég gyors az IGP, hogy gördülékenyen kezelje a Windows munkaasztalt és a modern felületet.

Az új Broadwell termékek szállítása már megkezdődött, így a gyártók folyamatosan jelentik majd be a rájuk épülő notebookokat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés