Új lapkával várja az 5G-t az Intel

Az eredetileg tervezett XMM 8060-as modemet az XMM 8160 váltja, amelynek a mintáit egy év múlva szállíthatják.

Még az év elején írtunk arról, hogy jövőre jöhetnek az első 5G-s mobil PC-k, de akkor még az Intel szempontjából úgy volt, hogy az XMM 8060-as modemmel támadják le a piacot. A vállalat most bejelentette, hogy egy új lapkát terveztek, amelynek a neve XMM 8160, és ennek az elérhetősége a következő esztendő második felében esedékes.

Hirdetés

Az XMM 8160 különlegessége, hogy egy lapkán belül kínálja fel az 5G-t SA (standalone) és NSA (non-standalone) módokkal, illetve 4G-t, valamint 3G és 2G legacy módokat. Ez a PC-s gyártóknál előnyösebb lehet a Qualcomm 5G-s modemével szemben, mivel ebben az esetben a gyártó a régebbi szabványokat a saját rendszerchipjeibe integrált modemmel biztosítja, ezeket viszont egy PC esetében külön kell beszerezni, kivéve persze ha a beépített SoC a Qualcommtól származik.

Ami egy kicsit aggasztó, hogy az Intel nem mutatta be magát a terméket működés közben. Ez ezért lényeges egy modemnél, mert az eszközök validációja igen hosszú folyamat, vagyis ha egy gyártó a 2020-as esztendő első felében ki akar adni egy ultramobil eszközt a most bejelentett XMM 8160-nal, akkor a célzott országokban már most meg kellene kezdeni a validációs folyamatokat, ez ugyanis nagyjából másfél évet is igénybe vehet. Utóbbi nyilván magyarázza, hogy miért most történt meg a bejelentés, hiszen a prototípusnak működnie kell, ha egy év múlva szállítani akarják a mintákat, viszont kérdés, hogy miért nem demonstrálták ezt egy rendezvény keretében. Nyilván ennek sok oka lehet, de az Intel már régóta az 5G-s éra vezetőjeként aposztrofálja magát, viszont még egy demonstrációra sem futotta, holott a Qualcomm ezt például már megtette az év elején.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés