Iparági összefogásból születhet meg egy új generációs fabric

A Gen-Z konzorciumon belül szinte minden fontos szereplő részt vállal a skálázhatósági problémák megoldásában.

A szerverpiac láthatóan átalakul, így egyre fontosabb lesz a feldolgozók összeköttetése, ami persze több szinten valósulhat meg. Májusban létrejött egy gigantikus konzorcium, amely egy szabványos, memóriakoherens interfészt tervez. Ennek a neve a CCIX, azaz a Cache Coherent Interconnect for Accelerators, és maga a rendszer alapvető képessége lesz az eltérő utasításarchitektúrára épülő lapkák memóriakoherens összekapcsolása, így a központi processzor és az adott gyorsító képes lesz a koherens adatelérésre.

A CCIX azonban egy problémát old meg, nevezetesen a szerver node-on belüli megosztott címteret, ami persze nagyon fontos tényező, de vannak más gondok is. Többek között a valós idejű elemzést igénylő adatmennyiség exponenciális mértékben nő. Ez főleg annak köszönhető, hogy átalakult az adattárolásra használt memóriák teljesítménye. Ma már ezek a nem felejtő memóriák nem tekinthetők lassúnak, tehát a korábbi működtetési stratégiák már nem optimálisak. Mindeközben azonban a felejtő memóriatechnológiák területén nem jönnek a lényeges áttörések. Utóbbin azt kell érteni, hogy a magokra levetített memória-sávszélesség csökkenőben van, nem igazán nő a magokra levetített memóriakapacitás, illetve a legnagyobb gond, hogy a memóriák és a processzorok eltérő ütemben fejlődnek.


[+]

Látható tehát, hogy amíg a nem felejtő memóriák területén igencsak fejlődik az ipar, addig a felejtő memóriák esetében már kevésbé kedvező a helyzet. Ugyanakkor az új igényekre reagálni kell, tehát a mai szervereket eléggé speciálisan építik. Az adattárolásra használt memória blokkalapú hozzáférést igényel, komplex, kódintenzív szoftverkörnyezetekkel. Ilyen formában a memóriaoperációk lehetővé teszik a processzornak, hogy hasonló hatékonysággal férjen hozzá a felejtő és a nem felejtő memóriához. Emiatt egyre inkább előtérbe kerül az SCM, vagyis a storage class memory, ami egy adattárolónál gyorsabb, de rendszermemóriánál lassabb nem felejtő memória, így az ipar új lehetőségeket épített fel magának, és a jövőben az SCM egyre nagyobb teret fog nyerni.

Ahhoz azonban, hogy erre igazán felkészüljön az ipar szükség van egy olyan nyílt fabric összeköttetésre, amely nagy teljesítményt és alacsony késleltetést kínál, annak érdekében, hogy a rack szintű skálázást hatékonyan lehessen alkalmazni, illetve az operációs rendszer módosítása nélkül lehessen átállni az új interfészre.


[+]

A Gen-Z konzorcium tulajdonképpen ezt célozza meg, így az új fabric interfész 10 és 100 GB/s közötti memória-sávszélességet és 100 ns-nál alacsonyabb késleltetést kínálna. A konzorcium mögött olyan nevek sorakoznak, mint az AMD, az ARM, a Cavium, a Cray, a Dell EMC, a Hewlett Packard Enterprise (HPE), a Huawei, az IBM, az IDT, a Lenovo, a Mellanox Technologies, a Micron, a Microsemi, a Red Hat, a Samsung, a Seagate, az SK hynix, a Western Digital és a Xilinx, vagyis tényleg erős iparági összefogásról van szó.

A konzorcium szerint a fabric alap, architektúrát és protokollt taglaló specifikációját még idén véglegesítik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés