A 3D a mozikból is kezd kikopni

  • (f)
  • (p)
Írta: elefant | 2019-04-10 15:24 | Forrás: MPAA

Nyolc éves mélypontra csökkent a 3D filmek bevétele globálisan a filmszínházakban.

Az egykor nagy dérrel-dúrral beharangozott 3D funkció az új tévékből már két éve hiányzik, de a filmszínházakban még meg lehet nézni ilyen formátumban az alkotásokat. A jelek szerint azonban a háromdimenziós mozizás varázsa is kezd megkopni, legalábbis az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) által közzétett elemzés szerint.


[+]

Ebből ugyanis kiderül, hogy egy év alatt 20 százalékkal csökkentek a bevételek, 6,7 milliárd dollárra, ilyen alacsony számot pedig 8 éve nem látott az iparág. Ezzel a térhatású filmek részaránya 16 százalék lett az összes bevételből, tehát azt enyhe túlzás lenne állítani, hogy egyenlő vetélytársa lenne a 3D a 2D-nek. Ráadásul az sem hangzik jól, hogy a visszaesés a filmipar számára talán legfontosabbnak tekinthető észak-amerikai régióban volt a legdrámaibb, 34 százalékos. Ehhez képest az ázsiai 14 % még egészen elviselhetőnek mondható. Az MPAA magyarázata szerint a visszaesés elsődleges oka, hogy egyre kevesebb stúdió forgat 3D filmeket, aminek hátterében az is áll, hogy ezeket már lemezen, streaming szolgáltatásokon keresztül nem nagyon tudják értékesíteni, pontosan amiatt, hogy új 3D tévét már egy ideje nem lehet vásárolni.