Computex 2018: záróra

  • (f)
  • (p)
Írta: Wombath | 2018-06-12 15:15 | Forrás: PROHARDVER!

Egyszer minden véget ér: bár blogunk még folytatódik, a Computex 2018-nak vége, lássuk a hivatalos és a nem hivatalos tapasztalatokat!

Ennek is vége: a Computex 2018 számunkra öt és fél nap, illetve körülbelül 112 000 lépés megtétele után fejeződött be, és ugyan még van pár feldolgozandó téma a tarsolyunkban, a hivatalos záróesemény kapcsán úgy éreztük, hogy itt az ideje az összefoglalónak, mind a szervezők, mind pedig a mi szemszögünkből!


[+]

A szervező TAITRA által ismertetett adatok szerint a tavalyihoz hasonlóan továbbra is jobbára szerény, de érezhető érdeklődés övezte a kiállítást: a 168 országból érkezett 42 284 látogató öt napon át bolyonghatott a két hatalmas csarnokban, miközben 30 ország 1602 cégének termékeit nézegethette, köthetett velük üzletet, és így tovább. Az startupokra koncentráló társkiállítás, az InnoVEX idén is nagyon sikeres volt, 17 687 látogatót vonzott, ami 18%-os növekedés a tavalyi évhez képest.


[+]

Ami a standok közötti séta közben szerzett saját tapasztalatainkat illeti, először is rossz hírrel kell szolgálnunk az RGB-mániát elutasítók számára, hiszen határozottan látható, hogy a színes fények nemcsak hogy továbbra is velünk maradnak, hanem hogy sok helyen szinte az egyetlen fejlesztési utat is jelentik. Ez persze nem feltétlenül a gyártók lustaságának, hanem a kényszernek is köszönhető: azon túl, hogy csak nagyon kevesen merik megkockáztatni, hogy egy ilyen általánosnak nevezhető trend alól kihúzzák magukat, sok helyen a kötelezőnek érzett egy éves fejlesztési ciklus miatt nem is nagyon tudnak más látványosnak nevezhető újdonsággal előrukkolni.

Mindezt figyelembe véve is azt mondhatjuk, hogy az idei kiállításon viszonylag kevés volt az igazán jelentős újdonság, a gyártók inkább csiszolgattak, políroztak, ami azért is alakult így, mert az alapcégek, az Intel és az AMD ezúttal nem jelentett be új platformokat, saját rendezvényeik inkább előzetes bemutatók voltak, tehát például az komponensgyártók sem hozhattak ki új lapkakészletre épülő alaplapcsaládokat vagy GPU-val szerelt grafikus kártyákat. Nem, nem feledkeztünk meg az AMD B450-ről: ezt az AMD ugyan hivatalosan még nem jelentette be, de szép számmal láthattuk rá épülő lapokat a standokon. A B450 ugyanakkor nem sok újdonságot kínál, és a többi 4-es sorozathoz hasonlóan inkább csak kis továbbfejlesztés, mint igazi újdonság, ráadásul az olcsóbb szegmensbe is szánják, ezért láthattuk csak csendben, a többi, esetleg már tavaly bemutatott alaplap között elszórva ezeket a standokon.


[+]

Az érdekes innovációk versenyét egyértelműen az ASUS nyerte: a Zenbook Pro sorozat érintőképernyővel kombinált tapipadja, a ScreenPad első olvasásra és ránézésre kicsit izzadságszagúnak tűnt, de miután eltöltöttünk vele egy kis időt (az így szerzett tapasztalatainkat hamarosan meg is osztjuk), rájöttünk, hogy valójában nemcsak kényelmes, de tényleg nagyon jól használható pluszról van szó, amelyet a programozásához szükséges SDK kiadásával egy olyan plusz fícsörré tehet a gyártó, amit másoknak is követni kell majd. Szintén az ASUS-nál láttuk a ROG RYUJIN hűtés kapcsán az egyébként a vízhűtések által méltatlanul elhanyagolt VRM-elemek, memóriák szellőzésének pótlására tett kísérletet – kár, hogy az olcsóbb RYOU változattal nem ezt, hanem az RGB-mániás fejlesztések csúcsa, az OLED panelt vitték át.


[+]

Másik, nem RGB-ben innováló, hűtéssel foglalkozó cégünk, akikben ritkán csalódunk, a Noctua, akik szerencsére idén sem a színpaletta böngészésével foglalkoztak, hanem egyrészt a bordák teljesítményének és tavaly kifejlesztett új ventilátoruknak segítségével a csúcskategóriában is újat alkottak, másrészt – és ez alighanem még fontosabb is – a Redux hűtősorozattal végre az diszkófények helyett a hűtési teljesítményre vágyó, de vékonyabb pénztárcával rendelkező vásárlóknak is tud valamit kínálni.


[+]

A többi kiállító közül megemlítenénk még a Be Quietet, ahol a Silent Base szériával néhány jó irányba mutató fejlesztést láthattunk, és a Cooler Mastert is, akiknek saját fejlesztésű tápplatformja kapcsán leszünk majd kíváncsiak annak képességeire. Az utóbbi cégnél egyébként a Hyper 212 utóda is ígéretesnek tűnik, a Peltier-elemmel párosított vízhűtés pedig kissé múltidéző, de az extrémebb túlhajtást kipróbálását kívánó, de túl sokat babrálni nem akaró felhasználóknak még jól jöhet. A koncepciók közül nálunk a Streacomnál látott Canvas vitte el a pálmát, kíváncsian várjuk, lesz-e belőle valami, és ha igen, miként fog kinézni a végleges termék.

Zárszóként pedig eláruljuk, hogy 2019-ben is lesz Computex, amelyet május 28-tól június 1-ig tartanak majd – igyekszünk ott lenni!