AsRock H110M-STX: a falatka alaplap

Az Intel korábbi 5x5 méretszabványa továbbgondolva, illetve névvel ellátva. 4 hónapot kellett várnunk, hogy végleges (közeli) termék épüljön korábbi híradásunk főszereplőjére! Kis késéssel érkezett meg hozzánk az AsRock sajtóközleménye, mivel az ígéretes platformról már január 8-án lerántották a leplet. Az apró jövevény különlegessége, hogy a NUC-ok, mini PC-k esetében tapasztalhatónál nagyobb fokú bővíthetőséggel, testreszabhatósággal kecsegtet a Mini-ITX szabvány mérete alatt. Újabb variáció a Skylake, valamint az Intel H110 PCH témára.

Az alaplap és a mini-PC
Az alaplap és a mini-PC [+]

Az alaplap LGA1151 foglalata Intel Skylake CPU-kat fogad, két memóriacsatolója pedig DDR4-es SO-DIMM modulokkal etethető. Utóbbiból legfeljebb két darabot, kétcsatornás kiépítésben, összesen 32 GB-ig pakolhatunk bele, a maximális effektív órajel pedig 2133 MHz. Két 6 Gbps-os SATA, két USB 2.0, egy hagyományos soros port ad további bővíthetőséget, illetve két trükkös M.2 aljzat is rendelkezésre áll, amelyből az egyik csak legfeljebb 2280-as M.2 SATA 6 Gbps, míg a másik csak úgynevezett E-key M.2 modulokat fogad, 2230-as méretig. Ez a második M.2 a gyártói adatok szerint csak Wi-Fi és Bluetooth modul számára áll rendelkezésre. Az alaplap kimeneteit tekintve nagyobb társaihoz képest természetesen visszafogott, de így is kapunk két USB 3.0 csatlakozót a hátlapon, egy-egy normál DisplayPort, HDMI és D-Sub képkimenet társaságában, valamint a külső tápegység is ide csatlakoztatható. A másik, szemközti élére 3,5-ös jack hang ki- és bemenetet és két további USB 3.0 aljzatot helyeztek el, ezek egyike pedig Type-C. A félig összeszerelt, Intel gyári hűtővel készült képeken is kitűnően kivehető méretviszonyok kellő súlyt adnak a kijelentésnek: ténylegesen kicsi!

Hatalmasnak hat az Intel gyári hűtő
Hatalmasnak hat az Intel gyári hűtő [+]

Az AsRock gépházat is kínál az ipari, oktatási és irodai felhasználásra szánt aprósághoz, így az a többi mini PC-hez hasonlóan RAM és háttértár híján konyhakészen is beszerezhető. A két, átellenes oldalon elhelyezett csatlakozók miatt a harmadik féltől származó gépházakkal szembeni óvatosság ajánlott, oda kell figyelni, hogy a kimenetek pontosan illeszkedjenek. Az alaplap és az egybeépített változat paraméterei az alábbi képekről leolvashatók.

Az alaplap és a vele szerelt mini-PC specifikációi Az alaplap és a vele szerelt mini-PC specifikációi
Az alaplap és a vele szerelt mini-PC specifikációi [+]

Sajnos mindez még csak egy majdnem kész prototípus; a gyártó által biztosított fotókon kivehető, hogy a PCH szilíciumja pasztás, de hűtőbordának nyoma sincs. Végleges megjelenési időpont, ajánlott fogyasztói ár ezidáig nem áll rendelkezésünkre, ahogy az AsRock weboldala is hallgatásba burkolózik a H110M-STX modellt illetően.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés