Úgy néz ki, hogy csak egy körre adott szervertechnológiát Kínának az AMD

A Hygon nevű vegyesvállalat megmarad, de nehéz elképzelni, hogy a jövőben merre mennek majd a fejlesztések.

A 2016-os esztendő közepén derült ki, hogy az AMD szerverekbe szánt technológiát ad Kínának. Utóbbi egy következménye annak a határozatnak, amely alapján az Egyesült Államok, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva tiltja az Egyesült Államokban bejegyzett gyártóknak, hogy szuperszámítógépekbe való alkatrészeket szállítsanak Kínába, Pakisztánba és az Egyesült Arab Emírségekbe. Ennek kivédésére az AMD és a THATIC (Tianjin Haiguang Advanced Technology Investment Co.) létrehozta a Hygon nevű vegyesvállalatot, amellyel az AMD meg tudja kerülni ezt a jogi problémát, mivel a termékek eladását a THATIC fogja megoldani.

Hirdetés

Ezek a fejlesztések, három processzor erejéig fel is tűntek a kínai gyártóknál, vagyis lényegében már késznek tekinthetők. Nagy kérdés volt azonban, hogy mit tartogat Kína és az AMD számára jövő. Erre Lisa Su adta meg a választ a Tom's Hardware által készített interjúban, amiből kiderült, hogy az AMD és a THATIC partnerkapcsolata nem módosul, vagyis a Hygon nevű vegyesvállalat létezni fog, ugyanakkor egyelőre nincs szó további technológiák licenceléséről.

Az nem derült ki, hogy ennek köze van-e az Egyesült Államok és Kína közötti, egyre csak élesedő kereskedelmi háborúhoz, vagy esetleg eredetileg is úgy egyeztek meg az érintettek, hogy ez a kapcsolat csak egy körre szól.

A fentiek miatt nehéz megmondani, hogy a Hygon merre fejleszt tovább, viszont a már letervezett hardvert természetesen értékesíthetik, és valószínűleg a licenc által engedett keretek között módosíthatják is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés