A Wall Street elképesztően lelkes az AI kapcsán, így az NVIDIA tőzsdei árfolyama tovább emelkedik. Csütörtökön már 3,92 billió dollárt ért a cég, ezzel pedig minden idők legértékesebb vállalata volt, az Apple korábbi rekordját is túlszárnyalva.
Hirdetés
A történelmi rekordot ugyanis 2024. december 26. óta az Apple tartotta 3,915 billió dollárral, ezt szárnyalta túl most rövid időre az NVIDIA, mielőtt értéke „visszaesett” 3,89 billió dollárra.
Az NVIDIA új chipjeit előszeretettel használják az AI-modellek tréningezéséhez, a kereslet továbbra is hatalmas. Mivel a Microsoft, Amazon, Meta, Alphabet és Tesla mind AI-adatközpontok építésén versenyeznek, ezért az NVIDIA újabb és újabb megrendelési dömpingnek örülhet.
A Microsoft piaci értéke jelenleg 3,7 billió dollár, az Apple 3,19 billiót ér.
Bár nemrég még nagy szó volt, hogy egy cég 1 billió dollárt érhet, hamarosan a 4 billiós határt is elérik. Az NVIDIA egyébként 2021-ben még csak 500 milliárd dollárt ért. Most közel 4 billió dollárt, többet, mint a kanadai és mexikói tőzsde együtt, egyben. És többet, mint az összes brit, tőzsdén jegyzett cég együtt. Az NVIDIA árfolyama április mélypontja óta több mint 68 százalékkal emelkedett, hasonlóan a többi amerikai részvényéhez.
Az 1993-ban alapított, ugyanazon vezérigazgató által kormányzott, videojátékosokat célzó rétegcégből így mára a Wall Street AI-óriása lett.