NVIDIA: látványosan gyorsabb lesz az NV4x

Jen-Hsun Huang, az NVIDIA elnök-vezérigazgatója – ha pontos részleteket nem is – jó néhány érdekes információt közölt cége következő generációs, egyelőre NV4x néven ismert grafikusprocesszor-családjáról. Amint a Beyond3D írja: egy elemzői konferencián Huang elmondta, hogy az új sorozat új architektúrára épül, amelynek tervezése során a továbbfejlesztett programozhatóság, a nagyobb teljesítmény, a PCI Express interfésszel való kompatibilitás, a skálázhatóság és a gazdaságos gyárthatóság szempontjai voltak az elsődlegesek.

Az új chipektől jelentős – a korábbi generációváltásoknál tapasztaltnál jóval látványosabb – teljesítménytöbbletet vár az NVIDIA-vezér. Mint – feltehetően a csúcskategóriás NV40-re célozva – fogalmazott: "Felettébb csalódott lennék, ha nem lenne legalább kétszer gyorsabb[, mint a korábbi generáció]." Azzal kapcsolatban, hogy e várakozásait milyen technikai újításokra alapozza, csupán annyit mondott, hogy az általános célú processzorok világából egyre több megoldást emelnek át a GPU-kba a hatékonyabb utasítás-végrehajtás érdekében.

Mint kiderült, az NV4x termékcsalád az év végére akár 5 egyedi grafikus processzorból is állhat, melyek teljesen – a legfelső kategóriától egészen a belépő szintig – lefedik a piacot. Korábban legfeljebb három eltérő verzió létezett egy generáción belül. Huang arról is szólt, hogy az NV4x generáció már teljesen megfelel a PCI Express-specifikációnak, ami alighanem azt jelenti, hogy az új chipeket eleve PCI Express-vezérlővel szerelik fel, így azok kompromisszumok nélkül lesznek képesek kihasználni az új interfész nyújtotta sávszélesség-többletet.

A cégvezető azt is elmondta, hogy az új lapkák kihozatali mutatóinak javítása érdekében számos szabadalmaztatott technológiát használtak a tervezés során. Jól ismert, hogy az NV3x generáció bevezetésekor komoly nehézségekbe ütközött a vállalat akkor még egyetlen gyártópartnere, a tajvani TSMC, és a bonyolult, 0,13 mikronos csíkszélességgel megmunkált chipek kihozatala igen gyenge volt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés