Az NVIDIA javítja a 144 Hz-en bekövetkező túlfogyasztást

Az NVIDIA hivatalosan is reagált a PC Perspective egyik nemrég elvégzett mérésére, amely szerint a Maxwell architektúrára épülő GeForce VGA-k 144 Hz-es vagy nagyobb frissítési frekvencia mellett rövid időn belül szinte maximális órajelre kapcsolnak, ami az asztalon erős többletfogyasztást von maga után.

Valójában ez a gond már majdnem másfél éve létezik, ugyanis korábban is panaszkodtak arra a felhasználók, hogy a frissen megvásárolt 144 Hz-es kijelző az említett frissítési frekvencián használva jelentősen növeli a PC fogyasztását és a grafikus vezérlő melegedését, amihez nyilván az órajelek esetében bekövetkező nagymértékű ugrásnak van köze.


(forrás: PC Perspective)

Úgy néz ki, hogy az NVIDIA a PC Perspective méréseire már reagál, így készül egy új meghajtó, amely korrigálja a fogyasztás drasztikus növekedését a G-Sync használata, illetve a magas frissítési frekvenciák mellett (144 Hz vagy esetleg több).

A problémának egyébként valószínűleg köze van ahhoz, hogy a GeForce-ok esetében a 2D-s üzemmódot a szoftver és a hardver által közösen vezérelt rendszer 144 Hz-es frissítés esetében már elégtelennek találja, de ezt a működést könnyen okozhatja egy korábbi generációkból áthozott vezérlési séma is, amit szoftveresen viszonylag egyszerűen korrigálni lehet. A tesztelés már annál nehezebb lesz, mivel egy esetleges új vezérlési sémát az összes gyártó összes kiadott VGA-jára tesztelni kell, így ez jó néhány hétbe is beletelhet a probléma egyszerűsége ellenére is.

Előzmények

Hirdetés