Megújult a Neumann Társaság

November 5-én Tisztújító Közgyűlést tartott az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

Magyarország nagy múltú informatikai nonprofit egyesülete a kezdetektől az informatikai kultúra terjesztője, az informatikai szakterületek széles spektrumát lefedő szakmai közösségek összessége – és több mint húsz éve a digitális írástudás terjesztésének vezető szervezete hazánkban. E mellett tehetséggondozási rendszere, beleértve az informatikai versenyeket és a diákolimpiai felkészítést, országos jelentőségű, informatikatörténeti állandó kiállítása pedig a világ élvonalába tartozik.

A társaság közleménye hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy vállalt küldetését – „Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt” – még hatékonyabban tudja képviselni, komoly erők sorakoztak fel a megújult vezetésben – köztük az új, digitalizált világ és az ipar képviselői. Fontos, hogy a változó világban, a felgyorsult szakmai fejlődés felelősséggel vállalható döntési helyzeteiben közismert, szakmai presztízzsel rendelkező vezetéssel képviseltesse magát az NJSZT a következő fél évszázada első percétől.

Az új vezetés

Dr. Beck György számos informatikai világcég és a hazai információs társadalom több szervezete – IVSZ, Infórum – után az NJSZT élén, mint a Társaság elnöke folytatja a munkát Magyarország felzárkóztatásáért a fejlett információs társadalmak közé. E mellett továbbra is a Vodafone elnöke.

Az öt alelnök:

  • Charaf Hassan tanszékvezető egyetemi tanár (BME) az ipar szereplői és a felsőoktatás körében is meghatározó személyiség
  • Erdősné Németh Ágnes többszörösen kitüntetett középiskolai tanár évek óta az NJSZT Zala megyei területi szervezet vezetője, most a tehetséggondozásban, az informatikusnők képviseletében és a területi szervezetek irányításában is kiemelkedő szerepet kap
  • Gacsal József, az IVSZ korábbi alelnöke, többek között az IBM, a Microsoft, a Fujitsu cégnél szerzett tapasztalatot, jelenleg a Cyber Services Zrt. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója
  • Szalay Imre a DEC, Compaq és HP cégek szolgáltatási üzletágának volt vezetője, informatikus, a projekt menedzsment elismert szakembere, a Project Management Institute (PMI) Magyar Tagozat alapító elnöke
  • dr. Váncza József villamosmérnök az MTA SZTAKI Mérnöki és Üzleti Kutatólaboratórium vezetője, a BME docense, aki az ipar 4.0 és a termelésben alkalmazott mesterséges intelligencia szaktekintélye

Az Elnökség Csányi Pétert és Pálfalvi Csanádot állandó tanácsadónak kérte fel. Csányi Péter az OTP Digitális Értékesítés és Fejlesztés Igazgatóságának ügyvezető igazgatója a bankszektor különböző területein szerzett tapasztalatokat, tanulmányai és munkái révén óriási nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Pálfalvi Csanád az evosoft Hungary Kft. üzletág igazgatója, mérnök-informatikus, aki a multinacionális vállalatok mellett a felsőoktatási intézményekkel is folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket.

Az NJSZT Felügyelőbizottsága is új összetétellel dolgozik a továbbiakban: Pompéryné Mihály Klára adószakértő és okleveles könyvvizsgáló képviseli az állandóságot, Gyenizse Pál, a GriffSoft Zrt. fejlesztési vezérigazgató-helyettese, az NJSZT korábbi alelnöke, hosszú évek társasági tapasztalatával kezd a munkához, míg Havas István, az Ernst and Young volt vezérigazgatója, könyvvizsgálói és gazdasági tanácsadói tapasztalataival erősíti a csapatot.

A megújult vezetésű Társaság operatív irányítója továbbra is Alföldi István ügyvezető igazgató.

Hirdetés

Azóta történt

Meghalt az egyik leghíresebb-leggonoszabb számítógép hangja

Douglas Rain szólaltatta meg a HAL 9000-t.

Távozik Alföldi István, a Neumann János Társaság ügyvezetője

Tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be.

Előzmények

NJSZT50 – Kiállítás a Neumann Társaság első fél évszázadáról

Az 1968-ban alakult Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kiállítással emlékezik meg fél évszázados történetéről.

Nagy Károly magángyűjtő és az NJSZT új kiállítása Újpesten

Ismét együttműködik a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a gyűjtővel, hogy ingyenes kiállításon mutassák be az informatikatörténet egy fontos szeletét.

Frissítették az ingyenes IT-biztonsági könyvet

Az élet és az információs társadalom fejlődésével összhangban aktualizálta IT biztonság közérthetően című kötetét a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT).

Rangos nemzetközi díjak magyar informatikai oktatási csomagoknak

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság munkáját két esetben is értékelte egy nemzetközi szervezet.