Új generációs konzolhoz képest is drága a legújabb, 10 000 dolláros Xbox

Az új változat a Guccival való együttműködés eredményeképp érdemelte ki magas vételárát.

A következő generációs, vagyis első születésnapjukon túllépve inkább jelenlegi generációs konzolok sokáig csak másodkézből, elérhetetlen árakon voltak elérhetőek, ez a helyzet viszont mostanra azért javulni látszik – bár a készlethiány hazánkban még mindig elég nagy problémát okoz a vásárlók számára. Jó hír, hogy november 17-étől kezdve 100 ember viszonylag könnyedén Xbox Series X tulajdonossá válhat, ehhez azonban mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk az érdeklődőknek, limitált példányszámmal lesz ugyanis elérhető a Gucci saját Xbox verziója, a divatmárka pedig nem épp az alacsony árazásáról ismert.


[+]

A konzolért potom 10 000 dollár körüli összeget kell majd kicsengetnie annak, aki egy szeretne lenne a 100 szerencsés vásárló közül, ezért a pénzért cserébe pedig természetesen nem egy szokványos Xboxot kapunk, hanem egy, a cég logójával gazdagon megszórt változatot, amihez két egyedi kontroller, ismeretlen időtartamra szóló Xbox Game Pass Ultimate tagság, valamint egy, véleményünk szerint nem túl ízléses, de biztosan nagyon drága, és bizonyos körökben menőnek számító hordtáska is tartozik.

Arra nagy összegben mernénk fogadni, hogy a 100 példány mindegyike gazdára talál majd, értelmét viszont nem látjuk, hiszen míg a divatcégek logóival díszített, viselhető műszaki cikkekkel akár az utcán is mások tudtára adhatjuk, mennyire vastag a pénztárcánk, addig egy ilyen, luxuslakásokban inkább elrejtendő termékkategória képviselője jóval szerényebb ár/megbámulás mutatóval rendelkezik.

Előzmények

Hirdetés