2019. július 22., hétfő

Útvonal

Hírek » Életmód rovat / PS4 rovat

Nem volt verseny az új Xbox és PlayStation beszállítójának kiválasztásánál

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az AMD-n kívül az érintettek mást meg sem kerestek, a visszafelé kompatibilitásra való erősödő igény lelőtte az izgalmakat.

Az új generációs konzolok előtt mindig érdekes kérdés szokott lenni, hogy az egyes gyártók mivel készülnek. Erről nyilván a termék startja előtti hónapokig úgy sem beszélnek részletesen, de általában a hardver beszállítóját hamarabb leleplezik. Ezek igazából még az Xbox 360 és a PlayStation 3 előtti időkben voltak izgalmasak, azóta eléggé egyoldalúvá vált ez a kvázi versenyzés a dizájn megnyeréséért.

Ugyanakkor még az Xbox One és a PlayStation 4 esetében is voltak a végül nyertes AMD-nek alternatívái, a Sony például gondolkodott egy újabb IBM dizájnban, a Microsoft esetében pedig pletykálták, hogy az Imagination is opció volt egy ideig. A mostani, új Xbox és PlayStation generáció előtti időszak nem volt túl izgalmasnak mondható, mert voltak kósza híresztelések az Intelről és az NVIDIA-ról az Xbox kapcsán, de a média már csak így működik, igazán komolyan vehető forrásból azonban nem jöttek hasonló információk.

Az E3-at kihasználva a cégek jellemzően próbálnak a médiához közelebb kerülni, maximalizálva az olvasótábor elérését, és ez lehetőséget biztosít néhány kérdés feltevésére. Ezt ki is használtuk, és érdeklődtünk az érintetteknél, hogy az AMD ajánlata volt-e a legerősebb hardver, már ha volt egyáltalán alternatíva. Meglepetésünkre az a válasz érkezett mindkét oldalról, hogy az új konzolok tervezésénél vezető szerepet játszott kompatibilitásra való erősödő igény. Ez valljuk be tényleg kezd fontos dologgá válni, ugyanis a Sony és a Microsoft is azt tapasztalta, hogy a játékosok még az új konzoljaik mellett is ragaszkodnak a régi kedvencekhez. Nem véletlen, hogy a redmondiak annyi erőforrást öltek bele az Xbox 360-as játékok Xbox One-on való futtathatóságába, amit a vásárlóbázis egyértelmű örömmel fogadott. A Sony helyzete kicsit bonyolultabb volt, ugyanis a PlayStation 3-ra írt címek eléggé különböztek, de a visszajelzések alapján a játékosbázis egyértelműen kiállt a visszafelé kompatibilitás mellett.

Ezzel tulajdonképpen el is dőlt, hogy ki szállítja a hardvert az új generációs gépekbe, így lényegi verseny nem volt a dizájnokért. Annyit még megtudtunk, hogy a kompatibilitás elméletben biztosítható lenne amúgy más gyártó hardverére is, viszont nagyságrendekkel egyszerűbb megkérni ugyanazt a partnert, hogy gondoljon erre a problémára, és alapból megfelelő lapkát vagy lapkákat tervezzen. Ezzel sok-sok hónapig tartó szoftveres fejlesztés előzhető meg.

A visszafelé kompatibilitástól egyébként mindkét cég sokat remél. A japán vállalat szóvivője szerint például egy új generációs gép startja mindig nehézkes, mert kezdetben kevés elérhető cím van rá, vagyis úgy kell meggyőzni a vásárlókat, hogy a gép eleve költséges, és igazán sok tartalom majd csak hónapok múlva lesz biztosítva. Az érkező új konzoloknál ugyanakkor ez egyszerűen nem lesz gond, az Xbox One és PlayStation 4 teljes tartalomkínálata elérhető hozzájuk már az első naptól kezdve.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.