Négyszáznegyvenezer forint felett a bitcoin árfolyama

Aki korán kezdte a bányászatot és megtartotta kriptopénzét, most jól járhat. Történelmi csúcs, kitartó emelkedés eredményeképp.

Hirdetés

Két hónapja azt írtuk: az aranynál is többet ér a bitcoin, ekkor 1200 dollár fölött jegyezték a kriptopénzt. Tegnap, történetében először az 1500 dolláros árfolyamot is átlépte, hírünk megjelenésekor pedig már 1548 dollárt ér a virtuális fizetőeszköz.


(forrás: Business Insider) [+]

Egy évvel korábban 430 dollár körül mozgott az árfolyam, azóta kisebb-nagyobb kilengések mellett folyamatosan erősödik. A bitcoin hitelét leginkább az egyik kereskedő és virtuális pénztárca-szolgáltató, az Mt Gox bedőlése rontotta, a startup három éve csődvédelmet kért, miután közölték, 750 000 bitcoint vesztettek el egy technikai hiba miatt. Ebből később kétszázezret "megtaláltak", akkori árfolyamon számolva azonban a 220 millió dollár értékű 550 ezer bitcoin nem került elő.

Az árfolyam az új amerikai elnök beiktatása előtt indult el felfelé, azóta egyre magasabbra jut. A bitcoin terjedése nem korlátozódik a technológia-orientált ügyfelekre, Magyarországon például két éve nyitott meg az első Bitcoin-ATM.

Hirdetés

Azóta történt

Az SMB protokoll hibáját nem csak zsarolóvírus, bányászprogram is kihasználja

A támadók ebben az esetben a profitra hajtanak, a digitális pénzt bányászó botnet mérete több százezres lehet.

Nagyot mondott az elnök internetes tanácsadója

Ha helytálló lenne Herman Klimenko kijelentése, az azt jelentené, hogy csak Moszkvában hatmillió fertőzött számítógép található.

Előzmények

Az aranynál is többet ér a bitcoin

Történelmi csúcson a digitális valuták legismertebb képviselője. Két éve kétszáz dolláron állt, nem sokan bíztak benne, hogy feltámad.

A lengyelek megadóztatnák a virtuális pénzeket

Négy éve még nem foglalkoztak a témával, ma már a statisztikai hivatal gyűjti az adatokat, hamarosan tisztázhatják a digitális valuták helyzetét.

Olyan mint a Bitcoin, csak tényleg anoním

A Zcash a blockchain technológiát ötvözi a titkosítással, az alkotók szerint ez a legjobb megoldás, ha valaki digitális pénzre vágyik.