Hirdetés

Nagy lépést tett az ipar az önvezető autók felé az új Qualcomm C-V2X chipsettel

A friss fejlesztés egy lapkában egyesít minden szükséges komponenst, amivel biztosítható a szükséges összes kommunikáció.

Az önvezető autókról már évek óta beszélnek az érintettek, és ez az év is leginkább a beszédről szólt, illetve borítékolható az is, hogy a következő esztendő sem lesz másképp. Ahhoz ugyanis rengeteg apró komponens tökéletes összehangolása kell, hogy az önvezető autók ne csak bizonyos speciális körülmények között működjenek. Ezt igazából nem is tagadja senki, amelyik cég érintett ezen a piacon leginkább a jövőbe invesztál, és ezalatt leginkább a következő évtizedet kell érteni.

Hirdetés

Az is lényeges, hogy amikor egy vállalat az önvezető autókról beszél, akkor főleg a kamerák vannak kiemelve, illetve a gépi tanulás, hogy a környezetet felismerje a rendszer. Jelentős tényező azonban a kommunikáció is, amit ugyan mindenki megemlít, de ez a terület még kérdésekkel telített. Majdnem két évtizede az FCC (Federal Communications Commission), vagyis a Szövetségi Távközlési Hivatal elkülönített egy rádióspektrumot arra a célra, hogy az autók tudjanak kommunikálni egymással, így figyelmeztessék a vezetőt, ha úgy hozzávetőleg 300 méteren belül van előtte egy másik jármű. Ez a DSRC hálózat nagyjából ilyen távon belül működik megfelelően, és az 5,85-5,925 GHz-es frekvenciatartományt használja. Ez mind szép és jó, de nagyon sokáig ez az egész csak ötlet maradt, ugyanis a rá épülő IEEE 802.11p protokoll jóval később született meg. Sőt, az egész alapvető rendszer kidolgozása 2016-ig tartott, és ekkortól lehet ténylegesen kidolgozott alapként beszélni a V2X-ről, vagyis az úgynevezett "vehicle-to-everything" infrastruktúráról. Ez a rendszer magába foglalja azokat a szükséges követelményeket, amelyek által egy autó képes egy másik autóval (V2V), a gyalogosokkal (V2P), a közúti infrastruktúrával (V2I), illetve a magával a hálózattal (V2N) kommunikálni. Talán a legismertebb ilyen implementációnak a RoadLINK tekinthető, amit az autóipar piacán vezető NXP fejlesztett ki, és ez a rendszer V2V alapokat használ, vagyis az autók közötti kommunikációt valósítja meg.


[+]

Abból a szempontból tehát rendben van az irány, hogy a V2X megoldások jöhetnek, és erre vonatkozóan az irányadó legfrissebb specifikációnak a 3GPP (3rd Generation Partnership Project) Release 14-es követelményei tekinthetők. Gondot jelent azonban, hogy a hardveres implementálásnál számos különálló lapkát kell alkalmazni ahhoz, hogy egy V2X-nek megfelelő autó egyáltalán működjön. Egyrészt kell egy megfelelő cellular (4G vagy 5G) modem, illetve az egyes, lehetséges kommunikációkat támogató rendszerek, ugyanis hiába beszélünk átfogóan V2X-ről, ha az egyes lapkák csak a V2V-t támogatják. Ekkor szükséges még a többi lehetőségre is még egy vezérlő.

A Qualcomm nemrég bemutatott, 9150 jelölésű, C-V2X chipsetje ebből a szempontból jelent nagy előrelépést, ugyanis felkínálja a 4G-s cellular modemet, amely bizonyos területeken az 5G-s hálózattal is működik, illetve teljesen V2X rendszerről van szó, vagyis támogatja a V2V, a V2I, a V2P és a V2N kommunikációt, miközben a működéshez nincs szükség SIM kártyára sem, ami hatalmas előny ezen a piacon. A platform három lapkából áll csak, ami a képességeket tekintve a többi hasonló megoldáshoz képest eléggé kedvező. Az egyik lapka magát rádiós adó-vevőt, a cellular modemet, illetve az integrált GNSS-t tartalmazza, és mellette dolgozik egy alkalmazásprocesszor, ami vezérli a V2X-et, míg a harmadik chip hardveres biztonsági modul.

A rendszer egyébként még mindig nem teljesen alkalmas az önvezető autók tökéletes működéséhez, de ez nem meglepő, mivel a 3GPP Release 14-es követelményei inkább kiterjesztett biztonságot nyújtanak, és ezt az új fejlesztésű platform teljesíti is. A Release 16-os követelmény lesz majd ebből a szempontból az úttörő, és erre készül is a Qualcomm a C-V2X termékcsaláddal. Erre vonatkozóan leghamarabb valamikor 2019-ben lehet majd konkrétumokat tudni.


[+]

A Qualcomm 9150-es C-V2X chipsetje nagyon ütőképes lépés, ugyanis az autógyártók el fognak menni abba az irányba, hogy a gépjárművek kapjanak valamilyen cellular modemet. Ezzel pedig a Qualcomm nagy előnybe kerül, mivel az új fejlesztés ezt úgy kínálja fel, hogy a V2X-et is biztosítja, vagyis az érdeklődőknek már erről sem kell külön gondoskodni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés