Hirdetés

2019. június 16., vasárnap

Útvonal

Hírek » Digicam rovat

"Modern" objektív a fotózás hajnaláról

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: dpreview

Újabb Lomography üveg próbál szerencsét Kickstarteren.

A Lomographynak eddig elég jól bejöttek a közösségi finanszírozásra alapozó kampányai, elég csak a Petzval 85-re visszatekintenünk, ahol 14-szeresét sikerült a kitűzött célnak összekalapolni. Hasonló sikerre lehet számítani a most indult kampányuk során is, hiszen már 3x túllépték a célt és még vissza van 33 nap. A mostani tárgya a hangzatos nevű Lomography Daguerreotype Achromat 2.9/64 Art Lens, mely az 1839-es eredeti modell újraélesztésének tekinthető. A lényegi eltérés természetesen a mai vázakkal való kompatibilitás lesz, így a Canon EF és Nikon F bajonettek révén, azok natívan, míg adapter segítségével m4/3, Sony NEX és Fuji FX vázak használata is biztosított lesz.

Az objektíven rekeszgyűrűt nem találunk, azt a behelyezhető kis lapkákkal tudjuk változtatni, F2.9 és F16 között 6 lépésben, és az alap kör alakúak mellett, a Waterhouse Aparture a speciális lapkákat is elérhetővé teszi. Az F4 és nagyobb nyílásúakkal ún. lágy fókusz hatást érhetünk el, míg az ettől nagyobb rekeszértékűek élesebb és kontrasztosabb képet eredményeznek. Emellett a különleges Lumière és Aquarelle lapkák egyedi módon formálják a fókuszon kívüli fényeket.


[+]

A fekete és bronz színben, kis darabszámban készülő lencsék úgy tűnik igen népszerűek, mivel a leggyorsabb vevők már el is kapkodták az "Early bird", azaz a leggyorsabbaknak szánt darabokat, melyek 300 és 350 dollárért mentek. Maradt azonban még néhány 400 dolláros opció, melyek mellett az alacsony sorszámozású darabok is kaphatóak 500 és 550 dolláros árakon. További opciók és információk a kickstarter oldalon találhatók.


[+]

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.