Mobil eszközök a Lenovótól

A Lenovo a mai sajtótájékoztatón négy újdonságot mutatott be, amelyek hamarosan hazánkban is megvásárolhatók lesznek. A netbookok területén nagy sikernek örvendő IdeaPad S10e típus forgalmazása rövidesen befejeződik, helyét a modernebb belsővel szerelt és anyagában mintázott IdeaPad S10-2 fogja átvenni. A processzora a gyorsabb Intel Atom N280-as lesz, és kijelzőjét is nagyobb felbontásúra cserélték, egész pontosan 1280x720 pixelesre. Csatlakozásai között már 3 USB 2.0 port található, és opcionálisan 3G modul is szerelhető bele. Ez hamarosan még jobban kihasználható lesz, ugyanis a Lenovo  egy eddig neg nem nevezett mobilszolgáltatóval karöltve is forgalomba kívánja hozni. Akkumulátora hatcellás, aminek segítségével akár 6 órán keresztül is képes üzemelni.

Lenovo Ideapad S10-2
Lenovo Ideapad S10-2 [+]

Már az utód is készen áll az IdeaPad S12 személyében, ami a Lenovo első 12 hüvelykes méretű netbookja. Ez háromféle kialakításban készül. Szerelhetik Intel Atom N270-es processzorral, amihez a megszokott 945GSE vagy az újdonságnak számító NVIDIA MCP79 chipset (ismertebb nevén Ion) kapcsolódhat, de létezik egy VIA alapokon nyugvó megoldás is. Ebben az ultraalacsony feszültségű VIA Nano ULV2250-es processzor dolgozik 1,66 GHz-en, hozzá pedig a VX800-as chipset kapcsolódik, amiben Microsoft DirectX 9 kompatibilis grafikus processzor található, hardveres MPEG-2, MPEG-4, VC1 és DivX videogyorsító képességekkel. A teljes értékű billentyűzettel ellátott netbook hagyományos merevlemezzel és hatcellás akkumulátorral kerül forgalomba hazánkban, megjelenésére csak augusztusig kell várni. Ajánlott fogyasztói ára 129 000 forint.

Lenovo IdeaPad S12
Lenovo IdeaPad S12 [+]

Szintén augusztustól lesz megvásárolható az IdeaPad U350-es ultrahordozható notebook, amely az Intel ULV platformjára alapoz. Belsejébe GS45-ös chipset került, és az 1,4 GHz-es Core 2 Solo SU3500, az 1,3 GHz-es Pentium SU2700 és az 1,2 GHz-es Celeron 723 választható hozzá. Kijelzője 1366x768 pixeles, aminek fényerejét egy beépített szenzor a környezeti viszonyoknak megfelelően képes beállítani. Külső megjelenítő is csatlakoztatható hozzá, erre a célra egy D-Sub és egy HDMI kimenetet lehet felhasználni.

Lenovo IdeaPad U350
Lenovo IdeaPad U350 [+]

Az U350-es akkumulátora négy- vagy nyolccellás lehet, előbbivel 5, utóbbival pedig akár 10 órán keresztül is képes üzemelni. Ellátták az APS (Active Protection System) technológiával is, ami a rázkódást érzékelve a merevlemez író/olvasó fejét automatikusan parkolópályára állítja annak védelme érdekében. Ennek érzékenységét szoftveresen is lehet állítani, így az U350-es például vonaton vagy repülőgépen is zökkenőmentesen használható marad. Multimédiás képességekkel is felvértezték, hangrendszere két 1,5 W-os Dolby Sound Room minősítésű hangszóróból áll, de található benne egy a VeriFace arcfelismerő szoftverrel kompatibilis webkamera is.


[+]

További szolgáltatásként megkapta a ThinkPadeknél használatos rendszervisszaállító szoftvercsomagot, a OneKey Rescue Systemet is. Tudásához képest az árát sikerült elég baráti szinten tartani, 159 000 forintot kell majd kifizetni érte. A Lenovo – csakúgy, mint a többi IdeaPad esetében – két év teljes körű garanciát vállal rá, kivéve az akkumulátort, amihez egy év jótállási idő tartozik. A jövőt illetően annyit sikerült megtudnunk, hogy tervben van egy ARM processzoros netbook gyártása is, de a további részleteket egyelőre homály fedi, ugyanúgy, mint az Intel következő mobil platformjára, a Calpellára épülő notebookokat is. Ami biztos, hogy a Lenovo készen fog állni termékeivel, amint az Intel hivatalosan is útjára bocsátja az új platformot.

Egy új sorozat is bemutatkozott a G530-as és G550-es személyében, amelyeket elsősorban otthoni, általános célú felhasználásra ajánlanak. Mindkettő az Intel Centrino platformjára épül, a processzorok közül a Core 2 Duo, Celeron és Pentium modelleket kaphatják. A chipsetválaszték a G530-as esetében az Intel PM45, a GM45 és GL40 típusokból áll, amelyek integrált grafikus vezérlővel is rendelkeznek, de lehetőség lesz NVIDIA GeForce 9300M-et is kérni.

Lenovo G530
Lenovo G530 [+]

Feladatuk az 1280x800 pixeles natív felbontású kijelző és a D-Sub portra csatlakoztatható monitor meghajtása. A G550-esben már egy fejlettebb, LED-es háttérvilágítású panel található, amely energiatakarékosabb, és kisebb helyigénye van. Felbontása 1366x768-as, így a 720p felbontású videofájlok megjelenítésére is maradéktalanul alkalmas, meghajtását egy dedikált egységre, az NVIDIA G105M grafikus kártyájára bízták, ami 512 MB-nyi saját memóriával rendelkezik. A G550-es augusztustól elérhető lesz szálcsiszolt vagy anyagában mintázott külsővel is, árát 119 000 forintban szabták meg.

Lenovo G550
Lenovo G550 [+]

Végül, de nem utolsósorban megtekinthettük és megtapogathattuk a Lenovo ThinkPadjeinek új zászlóshajóját is, a T400s-t. Tervezésekor az X300-as modellt vették alapul, így annak legfontosabb tulajdonságai – mint például a RollCage – a T400s-ben is megtalálhatók. Ennek köszönhetően a 14 hüvelykes notebook mindössze 21 mm vastagságú és 1,8 kg-ot nyom. Az áttervezett billentyűzet gombjai között kevesebb rést hagytak a mérnökök, hogy jobban útját állják a szennyeződések bejutásának, ezenkívül az Esc és Del gomb méretét is megnövelték.

Lenovo ThinkPad T400s
Lenovo ThinkPad T400s [+]

A touchpad új, érdesebb felületet kapott, ami megkönnyíti a használatát, és multi-touch képességgel is felvértezték. A fontosabb csatlakozókat a hátoldalon helyezték el, a kijelző keretébe pedig egy 2 megapixeles webkamerát és két digitális mikrofont szereltek. Hangszóróinak teljesítményét a T400-ashoz képest kétszeresére növelték, így már 72,2 dB-t képesek kiadni magukból. Az ujjlenyomat-olvasó használatát beépített LED-del segítik, ami zöld fénnyel jelzi, ha az eszköz készen áll a használatra, sárgán villogva pedig a leolvasás hibájáról értesíti a felhasználót.


[+]

A belsejében Intel Core 2 Duo processzort találni, amihez maximum 4 GB-nyi memória kapcsolódhat. Az 1440x900 pixeles kijelzőt a chipsetbe integrált Intel 4500MHD vezérlő hajtja meg, de különálló grafikus kártyák beszerelésére is lesz lehetőség. Az idei év harmadik negyedévétől a megjelenítő érintésérzékeny változatban is választható lesz, ami már képes lesz kihasználni a Microsoft Windows 7 operációs rendszerének újításait is. Adattárolásra SSD vagy hagyományos merevlemezes meghajtó is használható, az optikai egység pedig DVD vagy Blu-ray lejátszó is lehet.


Az egyik új dokkoló [+]

Természetesen nem maradt ki a vezetékes és vezeték nélküli hálózatok támogatása sem, a Bluetooth és Wi-Fi mellé 3G vagy akár GPS modul is kérhető. Új dokkolócsatlakozót is kapott, ami nem kompatibilis a régebbi modellekével. Emiatt három új dokkolóállomás is bemutatásra került, amelyek leginkább felszereltségükben és a csatlakozók számában térnek el egymástól. A ThinkPad T400s csúcsmodellhez méltó árat kapott, nem kevesebb mint 690 000 forintot kell érte fizetni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés