A United Daily News friss riportja szerint a PC-piac lassan többfronton küzd az áremelések ellen, hiszen nem csupán a memóriák és az SSD-k kerülnek egyre több pénzbe, de a Microsoft is emel a Windows licencdíjain. Ez külön teher lehet a PC-gyártók számára, hiszen eddig is nehéz volt menedzselni a rendkívüli helyzetet, aminek nem kedvez a redmondiak harmadik negyedévre tervezett, tajvani gyártók szerinti áremelése.
Hirdetés
Kismértékű drágulás egyébként önmagában nem számítana, de figyelembe véve azt, hogy szinte mindegyik komponens ára felfelé megy, most kifejezetten nehéz helyzetbe hozza a Microsoft OEM partnereit. Persze szó sincs váratlan döntésről, mivel a redmondi vállalat minden évben módosítja az OEM-licencek árait, és az emelés mértéke általában pár százalék környékén szokott lenni. Most azonban arról számoltak be a tajvani PC-gyártók, hogy idén júliustól átlagosan 7-10%-kal emelkedtek a licencdíjak.
A Windows ára ráadásul nem minden konfigurációnál ugyanannyi, mivel a licencdíj a processzor kategóriájától is függ, emiatt az áremelés mértéke termékenként eltérhet.
A gyártók egyébként a Windows drágulását már részben beépítették a PC-k árába. Ez jelenleg a vásárlók számára azért nem feltűnő, mert az elmúlt hónapokban a többi komponens ára ennél jóval nagyobb mértékben növekedett, így a bejelentett áremeléseket inkább annak tudta be a piac. Így is szükség van azonban további korrekcióra, így az ASUS és az Acer egyaránt arra számít, hogy a harmadik negyedévben újabb, körülbelül 5%-os, de konkrétan nem meghatározott, alapvetően egyszámjegyű áremelésre kerülhet sor.
