Megjósolni sem tudja a Micron, hogy mikor érhet véget a memóriahiány

A vállalat a 2028-ra várja a kínálat erősödését, de ez még nem jelenti azt, hogy minden igényt ki tudnak majd elégíteni.

Hirdetés

A Micron a legutóbbi negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolóján kifejezetten borús képet festett le a memóriapiac jövőjéről. Sanjay Mehrotra, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az ügyfeleik felismerték, hogy a memória- és adattároló-piacon kialakult kínálati hiány megszűnéséhez még sok időre lesz szükség.

A fentieknél is fontosabb, hogy a cég szerint az iparági kínálat a 2028-as év folyamán fokozatosan javulni fog, de azt még nem látják, hogy a memóriakínálat mikor fogja utolérni a folyamatosan növekvő keresletet.

Ez nagyon lényeges tényező, ugyanis a kiépülő gyártókapacitás növelése csak a hiányt enyhíti, de nem szünteti meg teljesen azt. Emiatt a memóriák ára 2028-ban ugyan elkezdhet csökkenni, de várhatóan még mindig elég drágák maradhatnak.

Előzmények

És akkor eljutottunk oda, hogy már a DDR2 memóriák is drágulnak…

A TrendForce szerint ebből régi memóriszabványból sincs már elég a megnövekedő igények kielégítésére.

Az utolsó pillanatban oldotta meg a sztrájk-kérdést a Samsung

Egy ideiglenes bérmegállapodás hatására a szakszervezete felfüggesztette a tervezett sztrájkot.

Nem engedi enyhülni a memóriahiányt az ügynökalapú AI

Az SE Daily szerint az aktuális memória-szuperciklus a következő év végéig is kitarthat.

A Micron szerint nem dobbantott a végfelhasználói piacról a Crucial eltűnésével

Christopher Moore, a cég egyik vezetője úgy gondolja, hogy túl nagy az igény az adatközpontok területéről.