Hirdetés

Megjelent a DFI kínálatában a régóta várt RD600-as csúcslap

Miután az AMD nemrég felvásárolta az ATI-t, mindenki lemondott róla, most mégis úgy tűnhet, hogy – ugyan egyelőre csak korlátozott darabszámban – feltűnhet az alaplapokon, pontosabban egy bizonyos alaplapon a vállalat Intel processzorokhoz fejlesztett csúcskategóriás lapkakészlete, az RD600. Az alaplapi vezérlőáramkörnek az eredeti tervek szerint már közel fél éve piacon kéne lennie, ám a sorozatos halasztgatások végül kétségessé tették, hogy megjelenik-e valaha az újdonság.

Hirdetés

A DFI most valamelyest eloszlatva ezeket a kételyeket bejelentette, hogy útjára indította az otthoni gépépítőknek, tehetősebb játékosoknak szánt LANParty UT ICFX3200-T2R/G típusú alaplapot, mely az AMD vadonatúj csúcskategóriás inteles lapkakészletét kapja – elsőként és talán egyetlenként. RD600 kódjelű chipset az AMD weboldala szerint mindazonáltal továbbra sem létezik, így nem tudni azt sem, hogy végül milyen névre keresztelik az újszülöttet – ha egyáltalán megszületik.

A DFI LANParty UT ICFX3200-T2R/G specifikációi mindenesetre már megtalálhatók az alaplapgyártó honlapján, a múlt héten kiadott sajtóanyag pedig nem kevesebbet állít, mint hogy az RD600 minden korábbi ATI chipsetet túlszárnyal teljesítmény és tuninglehetőségek terén. Az Intel legmodernebb, négymagos asztali processzorait is fogadó újdonság az NVIDIA nemrég piacra dobott nForce 680i SLI chipsetjére épülő alaplapokhoz hasonlóan három PCIe x16 bővítősínt vonultat fel, ezek közül kettőbe grafikus vezérlőt (CrossFire üzemmódban), a harmadikba fizikai processzort tartalmazó bővítőkártyát lehet illeszteni (a videokártyáknak ilyenkor 8-8, a fizikai gyorsítókártyának 2 PCIe sáv jut). Az alaplaphoz további három hagyományos PCI bővítőkártya csatlakoztatható.

A szokásos fekete-narancssárga színekben pompázó LANParty UT ICFX3200-T2R/G számos eszközt ad a tuningot kedvelők kezébe a sikeres túlhajtás érdekében; emelhető a CPU (FSB) és a memória órajele, növelhető a processzornak, a chipsetnek valamint a RAM-moduloknak juttatott üzemfeszültség is. A DFI szerint az alaplap által biztosított feszültségértékek ráadásul minden eddiginél pontosabb szabályozást, stabilabb feszültségeket, ezzel együtt biztosabb tuningot ígérnek, köszönhetően a hatfázisú „digitális” impulzusszélesség-modulációnak (PWM).

Az RD600-as északi hídhoz kapcsolt SB600-as I/O vezérlő révén az alaplap két PATA és négy Serial ATA II tárolóegységet kezel, a Promise PDC40719 típusú vezérlője ezt megtoldja további négy Serial ATA II porttal (előbbinél RAID 0, 1, 0+1, utóbbinál mindezeken túl RAID 5 üzemmód is elérhető). A LANParty UT ICFX3200-T2R/G-t nevéhez méltón két hálózati vezérlővel is felszerelték; a két Marvell chip által vezérelt Gigabit Ethernet interfészek képesek (port trunkingnek vagy port teamingnek is nevezett) linkaggregációra az IEEE 802.3ad szabvány szerint, vagyis sávszélességük összeadható, ha a kapcsolat túloldalán lévő állomás is ismeri ezt az eljárást – egyébként viszont a megszokott módon, külön-külön használhatók. Az alaplap a már jól ismert Karajan bővítőmodulra épülő (egyébként a Realtek ALC885-ös kodekjét felvonultató) nyolccsatornás hangrendszert bocsátja a térhatású hangzást kedvelők rendelkezésére.

A DFI közleményéből nem derül ki, hogy a LANParty UT ICFX3200-T2R/G pontosan mikor kerülhet a boltokba. Nem tudni azt sem, hogy mennyibe fog kerülni az újdonság.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • DFI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés