Hirdetés
A két éve bemutatott NEO BERLIN 2087 egy olyan jövőbeli Berlinbe kalauzolja a játékosokat, ahol az emberek társadalmi helyzetét az határozza meg, hogy mennyi csúcstechnológiát képesek megfizetni, miközben a város falain kívül különböző frakciók küzdenek a túlélésért. A történet középpontjában Nolan, a Neo Berlin Police Department magas rangú nyomozója áll, akinek a rendőrfőnök meggyilkolása után az eltűnt lány, Natalie felkutatása és védelme lesz a legfontosabb feladata. A küldetés azonban hamar egy jóval nagyobb összeesküvéshez vezet, amelyben a főszereplő saját sorsának is fontos szerepe lehet. Nolan különleges képességével rekonstruálhatja az áldozatok emlékeit, átélheti utolsó pillanataikat, valamint a megszerzett nyomok segítségével próbálhatja feltárni az egyes ügyek hátterét.
A játékmenet során a lopakodás és a nyílt összecsapások között is szabadon választhatunk, ráadásul az első és harmadik személyű nézet között menet közben is válthatunk a taktikai előny érdekében. A közelharcban pengék és lőfegyverek egyaránt szerepet kapnak, miközben a fegyverzet testreszabása és a képességek fejlesztése lehetővé teszi, hogy saját játékstílusunkhoz igazítsuk Nolant. A beszélgetések során meghozott döntéseink, illetve az akcióink egyaránt hatással lehetnek a környezetünkben élő szereplőkre és a történet alakulására, így nemcsak a nyomozás, hanem a társadalmi konfliktusok kezelése is ránk hárul.
Ha a fentiek alapján bárkinek kedve támadna szinte azonnal belevetnie magát a NEO BERLIN 2087 világába, annak sajnos még sokat kell várnia, a PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re érkező alkotás csak 2028-ban debütál.
