Hirdetés
A Kwalee kiadó és az Out of the Blue Games fejlesztőcsapata bejelentette, hogy a Call of the Sea folytatása, a Call of the Elder Gods május 12-én jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series konzolokra, Switch 2-re, valamint PC-re (Steam és Microsoft Store). A játék a megjelenéstől kezdve elérhető lesz a Game Pass kínálatában is. A történet a Miskatonic Egyetem környékén indul be: Harry Everhart professzort egyre nehezebben hagyják nyugodni a látótere szélén mozgó árnyak, miközben az egyik hallgatót hónapok óta ugyanaz a tárgy kísérti álmaiban. A válaszok keresése során a páros a világ különböző pontjaira jut el, és a leírás alapján a rejtélyek jóval ősibbek lesznek, mint amire bármelyikük számítana.
A játékmenetben visszatérnek a Call of the Sea-ből ismert, tárgy- és megfigyelésközpontú fejtörők, de a készítők ígérete szerint összetettebb felépítéssel. A megoldásokhoz környezetvizsgálat, nyomkeresés és a két főszereplő közti váltás is kell majd, ráadásul a nehézség állítható: kapcsolható segítségek, ikonok és naplóbejegyzések is lesznek azoknak, akik kevésbé szeretnének elakadni.
Helyszínekből sem spórolnak: a New England kúria könyvtárától az ausztrál vadon vörös homokján át fagyos pusztaságokig és „időn kívüli” városokig jutunk, mindezt Unreal Engine 5-ös látványvilággal. A zenét a készítők szerint ismét Eduardo De La Iglesia jegyzi. A sztori teljes szinkront kap, és a szereplőgárdában visszatérő hangokat is emlegetnek: Yuri Lowenthal és Cissy Jones nevét külön kiemelték.
