Magyarországon is elérhető a Loewe médiacentere

Vannak cégek amelyekről szinte sosem hallani, annak ellenére, hogy az általuk fejlesztett-gyártott termékek láttán, még az igazi ínyencek is csak csettintenek általában. Pont ilyen a német Loewe, amely valahogy annak ellenére nem került be a köztudatba Magyarországon, hogy a márkának évek óta van hivatalos képviselete.

Loewe Mediacenter
Loewe Mediacenter

Persze valamilyen szinten érthető a dolog, hiszen hazánkban sajnos sosem alakult ki nagy piaca a prémium kategóriás termékeknek. Valószínűleg ebből a médiacenterből sem fognak milliókat eladni, pedig a vállalat közleménye alapján meglehetősen ütőképes eszközről van szó.

Kimondottan sokoldalú például, hisz CD és DVD lejátszás mellett támogatja az USB memórián és a belső merevlemez-meghajtón tárolt zenei anyagok lejátszását, valamint a zeneszerveres otthoni hálózatot (pl. NAS merevlemez vagy PC szerver).

Természetesen az analóg műsorforrásokat is fogadja a médiacenter, egyebek mellett DAT magnókat, mobiltelefonokat vagy akár kazettás magnókat. Sőt, az Apple felhasználókra is gondoltak, hiszen rendelkezik egy elegáns kivitelű, kihajtható iPod/iPhone dokkolóval. Akinek ez sem elég, annak a Loewe Mediacenter RDS rendszerű FM rádiót és kényelmesen használható internetrádió funkciót kínál. Kábeles vagy műholdas Loewe lapostévé csatlakoztatásával a kábeltévés és a műholdas rádióadók is elérhetővé válnak.

A Loewe Mediacenter nemcsak abban a helyiségben közvetíti a fent felsorolt műsorforrásokat, amelyben telepítve van, hanem rugalmas és egyénre szabható elosztást is végez a többi szoba számára otthoni hálózaton (LAN, WLAN vagy opcionális Powerline) keresztül. A hálózati kapacitástól függően akár öt vagy még ennél is több helyiség felé lehet eltérő programokat közvetíteni. A nyílt architektúrának köszönhetően, amely kompatibilitást biztosít a médiacenter és az idegen gyártmányú berendezések között, számos különböző UPnP kompatibilis (univerzális Plug and Play) hálózati lejátszó is használható, például beépített hangsugárzós mini internetrádió a konyhában, vagy hálózati csatlakoztatású személyi számítógép az irodában.

A eszköz számos zeneanyag egyidejű elosztására alkalmas a helyi hálózaton keresztül, egymástól független programok vagy azonos program sugárzásával. A készülék saját maga játszhat CD vagy DVD lemezt, miközben a dokkoló állomásba helyezett iPhone vagy iPod lejátszó hangja egy másik szobában, az USB memórián vagy az USB csatolású merevlemez-meghajtón tárolt műsor pedig egy harmadikban hallgatható. A hálózat kapacitásától függően DR+ merevlemezén tárolt programok különböző helyiségekben történő egyidejű lejátszására is lehetőség nyílik.

Az egyes műsorszámokra vonatkozó információk - ideértve a kiadás évét, a műfajt és a borítót - internetes kapcsolaton keresztül szerzi be a médiacenter a Gracenote adatbázisból. Amikor a CD lemez első alkalommal kerül másolásra a DR+ készüléken, akkor történik meg az információ hozzárendelése a műsorszámhoz. A médiacenter hét-nyolc perc alatt dolgoz fel egy CD-t. A számok elmenthetők MP3 formátumban (128, 160, 192 vagy 320 kbit/s) vagy valós CD minőségben, veszteségmentesen kódolt FLAC/WAV formátumban. A felhasználó bármikor módosíthatja az előadó nevét és a műsorszám címét vagy a műsorszámra vonatkozó információkat, sőt, a médiacenter merevlemezén grafikusan tárolt borító is tetszés szerint cserélhető.

A tömörített hangfájlokat a 160 gigabájtos merevlemeze tárolja, ami már a jó minőségű MP3 fájlok (320 kb/s) esetében is több mint 15 000 műsorszámra elegendő kapacitást jelent. Alternatív megoldásként vagy kiegészítő opcióként a zenefájlokat a helyi hálózaton keresztül is rá lehet másolni a merevlemezre a számítógépről. A Loewe gondolt az adatbiztonságra is. Annak ellenére, hogy ritkán hibásodnak meg a merevlemez-meghajtók, a német mérnökök mégis elhatározták, hogy egy második, szintén 160 GB-os merevlemez-meghajtót is beépítenek a merevlemezes verziókba, az elsődleges merevlemezen tárolt adatok "tükrözésére", ami gyakorlatilag kizárja az adatvesztést.

A Mediacenter modellek minőségi anyagokból készülnek. A ház csiszolt alumínium és üveg kidolgozású, 74 mm-es profilmélységébe a tartozékként mellékelt falitartó is beletartozik.

Nyilván senkit nem lep majd meg, hogy nem filléres modellről beszélünk. A készülék már szerencsére elérhető Magyarországon is, ám csak a Basys.net bolthálózat üzleteiben, illetve természetesen a forgalmazó, a Basys bemutatótermében. Akinek megtetszik, az kinyithatja a malacperselyt, ugyanis körülbelül 1 250 000 forintot kell érte fizetni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Loewe

Előzmények

Hirdetés