Mafia: Definitive Edition - Jöhet a PS5-ös és Xbox Series kiadás

Idő előtt lebukhatott, hogy a jelenlegi generációs konzolokra is megjelenik a játék.

Frissítve:

Hirdetés

Megtörtént a bejelentés, egy részről valóban jön a nextgen patch augusztus 14-én, ezzel együtt pedig leleplezték nekünk és ugyanaz nap érkezik a Mafia: The Omertà Collection. Ez egy gyűjteményes kiadás, amely mint a négy Mafia játékot tartalmazza.

Eredeti hír:

A Hangar 13 és a 2K Games egyelőre nem jelentette be hivatalosan, hogy a Mafia: Definitive Edition PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re is megjelenik, az ESRB adatbázisában azonban felbukkant a két platformra vonatkozó új besorolás. A 2020-ban kiadott remake eddig PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on volt elérhető, így a jelek alapján elképzelhető, hogy hamarosan natív kurrens-gen kiadást kap. A korhatárjelzés szerint az új változat ugyanúgy „M”, vagyis felnőtteknek szóló besorolást kapott, mint a korábbi verziók. Az ESRB bejegyzése ugyanakkor semmilyen konkrétumot nem árul el arról, milyen technikai fejlesztésekre vagy extra funkciókra számíthatunk.

A játék egy korábbi előzetese

Az sem ismert egyelőre, hogy a készítők pontosan mikor kívánják piacra dobni a frissített kiadást. Mivel a korhatár-besorolások jellemzően a fejlesztés későbbi szakaszában jelennek meg, nem lenne meglepő, ha a Hangar 13 és a 2K Games rövidesen hivatalosan is leleplezné az új változatot.

Hirdetés

Előzmények

Mafia: The Old Country teszt

A szicíliai eredetű bűnbandák történetének egy-egy drámában dús fejezetét eddig amerikai környezetben mutatta be a sorozat, de a Mafia most végre hazalátogat, Szicíliába utazik.