Hirdetés

Leginkább az androidos konzolok támadják Kínát

Az asztali konzolok harcának legújabb terepe úgy néz ki, hogy Kína lesz, hiszen a gyorsan fejlődő ország sok hosszú év után végre feloldotta a konzoltilalmat. Az árusítás megkezdésének azonban vannak feltételei is, így a komoly szereplők, mint a Sony, a Microsoft és a Nintendo nem tud csak úgy gyors piacszerzésbe kezdeni, mivel előbb szerződniük kell egy kínai céggel, amellyel vegyesvállalat alapítva meg kell oldani az adott termék forgalmazását. A Microsoft itt szemfüles volt, és nagyon gyorsan a tettek mezejére léptek, de első körben még nem várnak komoly sikereket, ahhoz előbb a megfelelő tartalmat kell biztosítani Kína számára.

Hirdetés

A kínai piacon azonban számos ismert gyártó gondolkodik saját konzolon, ha már a tilalom nem él. A Huawei már a CES-en bemutatta a Tron nevű gépet, de a ZTE és a TCL sem akar kimaradni a buliból, és az eddigi adatok szerint még lehet pár versenyzőre számítani. Utóbbi cégek technikailag a legegyszerűbb megközelítést alkalmazzák, így androidos konzolokról lesz szó, de ez nem feltétlenül hátrány, ha a tartalomkínálat megfelelő.

A ZTE a kínai The9 néven ismert fejlesztőstúdióval vegyesvállalat (ZTE9) alakítva megalkotta a FunBox nevű eszközt, mely a belső tekintetében bizalomgerjesztőnek tűnik, hiszen egy NVIDIA Tegra 4 rendszerchipet kap 2 GB-nyi DDR3L rendszermemória mellett, míg az adatok tárolására 8 GB-os tárhely áll rendelkezésre. A Wi-Fi szempontjából kétantennás opció érhető el, továbbá alapfunkció a Bluetooth 4.0, valamint két USB és egy Ethernet aljzatra is lehet számítani. A tévével való összeköttetésre természetesen a HDMI interfész szolgál.

ZTE FunBox
ZTE FunBox

Az Android 4.3-at futtató FunBox a megszokott kialakítású, vezeték nélküli gamepad mellett érhető el méghozzá 159 dollárért. A csomag része még egy távirányító is. A célpiac természetesen Kína, de rendelésre bárhova szállítanak az érintett webáruházak.

A TCL T2 szintén egy androidos konzol, melyben egy Allwinner A31 rendszerchip található. A rendszermemória mérete 2 GB, míg az adatok számára 16 GB-os tárhely kerül beépítésre. A HDMI, az USB és az Ethernet aljzat nem marad le, míg a hagyományos kialakítású, vezeték nélküli gamepad Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál az Android 4.3-at futtató masinával.

TCL T2
TCL T2

A TCL mindemellett megegyezett a Gamelofttal, így a Modern Combat 4: Zero Hour, a World at Arms, a GT Racing 2, a Dungeon Hunter 4 és még sok más játék biztos elérhető lesz a konzolra. Utóbbi valószínűsíti, hogy a Google Play szolgáltatás nem lesz a csomag része, de ez a legtöbb kínai androidos eszközre amúgy is jellemző (ahogy a fenti ZTE konzolra is). Viszont ezt mindenképp kiváltja egy saját áruház. A gyártó a fentiek mellé a mentések felhőben történő tárolását is felkínálja.

A TCL T2 egyelőre csak Kínában érhető el 110 dollárnak megfelelő értékű helyi valutáért. Persze nem kizárt, hogy a terméket később a más országokba is szállítani fogják.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés