Hirdetés
Az előző héten jelent meg a Netflixen a Grand Theft Auto VI: An Extended Look című rövidfilm, amely egy közel félórás bemutatónak számít az érkező új GTA részről. A fejlesztők elmondták, hogy minden egy normál Playstation 5 konzolon futott, de megemlítették, hogy az erősebb PlayStation 5 Pro még jobb lesz, noha azt nem részletezték, hogy pontosan miben.
Ennyi azonban elég volt az USA-ban ahhoz, hogy a vásárlók megrohamozzák az üzleteket és kipucolják a PlayStation 5 Pro készleteket, ami miatt ezen a héten már több kereskedő is 1300 dollárra árazta a Sony legerősebb konzolját. Utóbbinak a hivatalos ára egyébként 899 dollár, és a japán cég továbbra is ennyit kér érte, de az átmeneti készlethiánnyal egyelőre nem tudnak mit kezdeni, aminek mindig árfelhajtó hatása van.
Mivel a Sony a karácsonyi szezonra jellemzően több konzollal szokott készülni, a helyzet várhatóan heteken belül rendeződni fog, addig viszont helyenként nem lesz kapható a PlayStation 5 Pro, ahol pedig beszerezhető, ott rövidebb távon valamivel drágább lesz.
