Eltávolítaná az NVIDIA-t az AI cégeik közeléből Kína

A keleti nagyhatalom hazai alternatívákat preferálja, de egyelőre csak szóban kérik erre a piacukat.

Kína helyzete nem túl könnyű az AI-t tekintve, ugyanis az USA számos korlátozást vezetett be annak érdekében, hogy az ország ne jusson hozzá a legmodernebb nyugati technológiákhoz, ezzel limitálva a kritikus, ezen belül is a nyugat számára veszélyesnek számító infrastruktúrák fejlődési potenciálját, gondolva itt elsődlegesen a hadviselésre.

Magukat a korlátozásokat azonban a nyugati cégek is megpróbálják olyan módon kijátszani, hogy specifikusan Kínának tervezett megoldásokkal rukkolnak elő, amelyek pont annyira gyorsak, hogy még éppen ne vonatkozzanak rá az USA szabályozásai.

Az Egyesült Államok kapcsán ugyanakkor megjegyezhető, hogy nehezen kiszámítható a viselkedése, főleg most, hogy új elnököt választanak, és van esély Donald Trump visszatérésére, aki mindig is nagyon koncentrált a Kínával szembeni kereskedelmi háborúra. Nem tudni tehát, hogy a jelenlegi szabályozás hogyan változik a jövőben, így Kína inkább arra szólította fel az AI-jal foglalkozó vállalatait, hogy kerüljék a nyugati technológiák alkalmazását, kiemelve az NVIDIA gyorsítóit.

Fontos, hogy ez nem egy törvényesített utasítás, egyelőre csak egy szóban megfogalmazott kérés, amit a kínai cégek most még szabadon megfogadhatnak. Az biztos, hogy létezik hazai alternatíva, tehát pusztán papíron van mit vásárolni a nyugati gyorsítók helyett, a kérdés az, hogy ezek mennyire kedvezők az adott szolgáltatás szempontjából.

Szintén érdeknek számít az ország belső gazdaságát élénkíteni a hazai AI gyorsítókba való invesztálással, mivel nagyon komoly üzletnek számít ez. Arról nem beszélve, hogy a kínai hardvergyártók is úgy tudnak igazán fejlődni, ha a kiadott termékeik eladhatók Kínán belül.

Hirdetés

Így készülhetnek a cégek a NIS2-re a Lenovo segítségével

PR A NIS2 egy hálózati és információs biztonsági irányelv, amely rövidesen hatályba lép, modernizálva a 2016-ban bevezetett EU-s kiberbiztonsági szabályokat és jogi kereteket. Jogi intézkedések révén érnék el, hogy az EU-ban növekedjen a kiberbiztonság általános szintje.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés