Kiköpte a bíbor pirulát az AMD

Ezúttal nemcsak a teljesítménnyel és a kompatibilitással kapcsolatos szokásos optimalizációk, hanem egy kritikus biztonsági frissítés is benne foglaltatik az AMD aktuális videokártya-eszközillesztőjében, mely tegnap óta érhető el a vállalat terméktámogatási oldaláról.

Hirdetés

Az új Catalyst-változattal az AMD programozói befoltozták azt az augusztus eleje óta széleskörűen ismert biztonsági rést, mely által a videokártyát vezérlő eszközillesztő rosszindulatú kódok számára is hozzáférést enged a Windows Vista kerneléhez. A sérülékenységre legutóbb egy román származású kanadai programozó, Alex Ionescu hívta fel a figyelmet, aki Purple Pill (azaz bíbor pirula) névre keresztelt mintakódjával demonstrálta a hibát. Szakemberek mindazonáltal felhívják a figyelmet, hogy a biztonsági rés nem csak az AMD aláírt eszközillesztőit érinti, a Microsoft ezért várhatóan külön tapaszt ad ki – akár már ma – az orvoslására.

A 7.8-as verziószámot viselő augusztusi Catalyst a fent említett biztonsági javításon kívül elsősorban a Radeon HD 2000-es széria teljesítményét optimalizálja, így például a középkategóriás HD 2400 és HD 2600-as vezérlőkhöz új Overdrive tuningalkalmazás áll rendelkezésre, gyorsabb lett továbbá a Lost Planet és a Serious Sam 2 játékprogramok megjelenítési sebessége, és valamivel magasabb pontszám érhető el a kártyákkal a 3DMark 2005 és 2006 benchmarkok futtatása során is.

A windowsos változatokkal egy időben érkezett egy Linux disztribúciókkal is kompatibilis eszközillesztő (ez a 8.40.4-es verziószámot viseli), ez azonban továbbra sem működik együtt a legújabb, HD 2000-es Radeonokkal.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés