Hirdetés

Csirkemelegítő játékkonzolt hoz a KFC

A KFConsole viccnek tűnik, de nem az, tényleg létezik a termék. De van ennek célközönsége?

A csirkefalatokra étteremláncot építő KFC-t valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, de a vállalat most egészen új területre tenné be a lábát, ugyanis készül a KFConsole, ami pontosan az aminek hangzik, egy csirkemelegítő játékkonzol. Persze inkább egy PC-ről van szó, tehát hagyományos értelemben azért nem beszélhetünk konzolról, de játszani lehet rajta, sőt, még bővíthető is.

A rendszer alapját a Cooler Master tervezte. A KFC kosarára hajazó ház lényegében két részre osztható, egyrészt van az alsó terület, ami a működéshez szükséges PC-s hardverelemeket tartalmazza, felül pedig ténylegesen melegen tudja tartani a csirkét.

A komponensek tekintetében a KFConsole az Intel Nuc 9 Extreme Compute Elementet veti be. Ebből azért létezik pár verzió, és van esély rá, hogy választani is lehet majd. Annyi biztos, hogy legalább egy Core i5-9300H processzor dolgozik majd a gépen belül, de elméletben a Core i9-9980HK-ra is nyílhat lehetőség. A rendszermemória kapacitás elérheti a 64 GB-ot, míg az adatokat akár két darab 1 TB-os Seagate BarraCuda SSD is tárolhatja. A VGA esetében a korlátozott hely miatt nem lehet akármit beépíteni, de az biztos, hogy az ASUS szállítja majd az egyelőre ismeretlen típusú eszközt.

Elméletben a memória, a VGA, illetve az SSD is cserélhető. De a leírás szerint a KFConsole esetében a Seagate, az ASUS és a Cooler Master a hardverpartner, tehát jó esély van rá, hogy gyári szinten előre összeszerelt rendszerként kerül majd piacra, akár több teljesítményspecifikációt is lefedve. Az áráról még semmit se tudni, de az alapként szolgáló Intel Nuc 9 Extreme Compute Element borzasztóan drága mulatság, a legolcsóbb verziója 720, a legdrágább pedig 1370 dollár, és akkor ez még csak a számítógép alapja, amihez kell a memória, az SSD, a VGA, illetve maga a hőtermelést biztosító résszel ellátott ház, plusz még a tápegység. Jó eséllyel tehát egy több ezer dolláros gépről lesz szó, és merülhet fel az a kérdés, hogy van-e ennek értelme. Az biztos, hogy lehet majd venni olcsóbban egy jobb teljesítményű PC-t, és még bőven marad keret egy kisebb, különálló sütőre, amelyek közül az olcsóbb megoldások 100 dollár körül is beszerezhetők. Ezek pedig bizonyosan jobbak a KFConsole beépített egységénél.

A KFConsole tehát jópofának tűnik, de nem sok értelme van. Valószínű, hogy a KFC sem igazán azért készíti el a terméket, hogy jól megszedje magát rajta, inkább a reklámértéke érhet sokat, hiszen a játékosok körében népszerűsíthető az étteremlánc.

  • Kapcsolódó cégek:
  • KFC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés