Kétséges az OptiNAND mellett a MAMR jövője?

A Western Digital érezhetően a HAMR-re fókuszál, addig pedig trükkös módszerekkel fejlesztenék a HDD-iket.

Hirdetés

A Western Digital még 2017-ben mutatta be a MAMR technológiát (Microwave-Assisted Magnetic Recording), amely egyfajta alternatívaként szolgált a HAMR-re (Heat-Assisted Magnetic Recording) ugyanis utóbbi kétségtelenül nagy ígéretnek számít, de rendkívül nehézkes kezelni a fejlesztés során felmerült korlátokat. Többek között a HAMR alkalmazása rendkívül drága, illetve a rendszer megbízhatósága kapcsán is gondot jelenthet, hogy 400-700°C-ra fel kell melegíteni az adott felületet ahhoz, hogy kialakuljon az az erősebb mágneses tér, ami biztosítja a tárolt bitek fizikai méretének csökkentését. Eközben a megnövekedett hőterhelés miatt más anyagokat kell használni, ami a konkrét hardverek tényleges tömeggyártásának beindítását alaposan megnehezíti, de még szoftveres szinten is újítani kell, mivel szükséges a HAMR számára egy elhasználódás kiegyenlítéséért felelős algoritmust, hogy a komoly hőterhelésnek kitett lemezek terhelése lehetőség szerint egyenletes mértékűek legyenek.

A MAMR ugyan elvi szinten nem kínált olyan technológiai előnyöket, mint a HAMR, de így is lényeges előrelépést képviselt, továbbá a megvalósítása is egyszerűbbnek tűnt. A Western Digital azonban manapság nem beszél a MAMR-ről, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem dolgoznak még rajta, a közeli jövőképben viszont a nemrég leleplezett OptiNAND szerepel – a jelenleg is alkalmazott EAMR-rel kiegészítve. Utóbbi annál is inkább, mert láthatóan nagyon ráfeküdt a cég, ugyanis az 5th Annual Virtual Wells Fargo TMT Summit Conference rendezvényen David Goeckeler, a vállalat elnök-vezérigazgatója arról informálta a médiát, hogy erre építve képesek kilenctányéros 20 TB-os HDD-t szállítani, és ebből ugye jöhet egy tíztányéros 22 TB-os verzió is.

A cég szerint az OptiNAND-dal 30 TB-ig el tudnak menni, ami pár évre biztosítaná a muníciót, utána pedig jöhet a HAMR. Hogy a MAMR-nek a jelenlegi tervekben jut-e még szerep az nem egyértelmű. Hosszabb távon, a HAMR egyértelműen jobban skálázható, tehát a MAMR eleve egy átmeneti megoldás lehetett volna, de kétséges, hogy az OptiNAND mellett ezt a hűvösödő vasat megéri-e még formálni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés